2012. május 14., hétfő

22 - Kézzel - lábbal

Szijasztok!
Bocsi megint késtem, de legyetek rám büszkék, mert telefonon írtam meg a fejezet felét! És ennyi karaktertől már olyan lassú mint egy csiga! Na meg gondoltam ha már ennyit kellett várnotok nem hagyok akkora függővéget. És biztos rövidebb a rész mint szokott lenni, de itt még ebbe se vagyok biztos! Mindegy nem csipogok!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
Puszi:
Vii


Nem mondott semmit. Nem mondta, hogy tényleg ő-e az, akit én keresek, de nem is kellett. Nekem elég volt, hogy a szemébe néztem. Az emlékeimbe véstem azt a szempárt, amit álmaimba láttam, ami megdobogtatta a szívem. Az pedig, hogy velem maradt elég volt, hogy biztos legyek benne ő az, aki mellett a helyem van. Mellette biztonságba érzem magam és még számomra is megmagyarázhatatlan módon, ragaszkodom hozzá.
Nem mertem elaludni, féltem, hogy ez is csak egy álom, hogy nem a valóság. És ha nem az, akkor én inkább örökké aludnék mintsem újra nélküle, kelljen eltöltenem akár egy percet is. Azt mondta, nem tűnik el. Megígérte, én mégis féltem így kitartottam. De a fápradtság legyőzött. Talán ha nem ittam volna annyit. Azonban nem aludtam olyan mélyen, hogy teljesen kizárjam a külvilágot. Éreztem, ahogy megmozdul, erre kipattantak a szemeim, és a keze után kaptam.
- Cris ne menj el. – Kértem halkan és a szoba félhomályában láttam csodálkozó arcát. Úgy éreztem magyarázattal, tartozom, hisz nem mutatkozott be. Talán ezt is csak azért nem tette, mert nem tehette. Ahogy ő nem ringat álmokba engem nekem se szabad őt, hisz nem azért tudom a nevét, mert emlékszek. – Láttalak. A stadionban. Te voltál, aki rúgta az első gólt.
- Ott voltál? – Kérdezte. Bólintottam. Talán ő volt, aki a játékos kijárónál állt és figyelt. Talán már előbb is vele lehettem volna.
- Nem tudtam hova mehetnék. Emlékezni akartam, azt hittem ott sikerül és bár nem tudtam, hosszú idő után ott éreztem először jól magam. A neved nem mondott semmit, de mikor a szemedbe néztem, tudtam, hogy te vagy az, aki az álmaimba jár, és bár nem mondhatod, de én érzem, itt bent, hogy te sokat jelentesz nekem. – Mondani akart valamit, de leintettem. Bármi is lett volna az, nem voltam rá készen. Igaza volt. Magamtól kell megtalálnom a válaszokat az elveszett emlékeimbe. Viszont egyedül ez már sok voltam nekem. Féltem attól, hogy soha nem fogok emlékezni, és ki tudja, hány olyan ember van, az előző életembe, aki szeretett és talán hiányzom neki. Abban se voltam teljesen biztos, hogy Cris az e nekem, akinek én gondolom, aki iránt azt érezhetem, azt a szerelmet, amit nem felejtettem el. Bárhogy is, ezt még nem akartam tudni, de valójában arra se voltam felkészülve, hogy megtudjam ő az akivel megosztottam az életem. – Nem kell mondanod semmit, csak maradj velem. – Néztem rá és a könnyeim megint csak útnak eredtek. Egy dologtól féltem még nagyon, a magánytól. Nem akartam egyedül maradni. Az utóbbi hónapokban sokat voltam egymagam és mikor Máté velem volt se éreztem máshogy. Lehet, hogy csak idő kellett volna neki, még idő. Hisz nem voltam vele. Ő már egyszer eltemetett, talán túl mélyre. Ha maradtam volna… De képtelen voltam. Hazudott nekem. Hagyta, hogy azt higgyem, senkinek se számítok és vele kapcsolatban, ugyanezt érzem. De ez most más. Itt van Cris és érzem, hogy Ő törődik velem és lehet, hogy önző vagyok, de szükségem van rá. Nagyon is. És nem akarom elengedni. – Kérlek. – Húzódtam felé és kértem a sírástól suttogva, mikor már hosszú ideje nem szólt egy szót se. – Kérlek. – Mondtam újra akkor már egészen közel hozzá.
- Nem megyek sehova. Veled maradok. – Mondta és én ugyan kicsit félve, de hozzábújtam. Szükségem volt az ölelő karokra, amik nem azért fonódtak körém, mert én akartam, hanem mert valahol azt éreztem ő is vágyik arra, hogy közel legyek hozzá. Sokkal közelebb. Szerintem csak azért nem zavarodtam még jobban össze, mert már így is teljes káosz volt a gondolataimba és az érzelmeimbe is. Hanyatt dőlt az ágyon és én az oldalához bújtam a fejem pedig a mellkasára tettem. Nem zavart, hogy ilyen közel vagyok hozzá és őt se. Olyan volt, mintha ez így lenne természetes. Ezután hamar elaludtam és altató nélkül sikerült mélyen, álmatlanúl töltenem az éjszakát…
Mikor ébredezni kezdtem, és a tegnap emlékei bekúsztak a tudatomba mondhatni úgy riadtam fel, de minden félelmem felesleges volt. Cris mosolyogva figyelte, ahogy álmosan, kócosan tudatosul bennem, hogy itt van mellettem. A szám önkéntelenül húzódott mosolyra hisz betartotta a szavát, mellettem maradt és ez jó érzéssel töltött el. Örültem, hogy végre nem ébredek egyedül.
- Jó reggelt.
- Neked is. – Nyújtózkdtam.
- Kipihented magad?
- Úgy érzem. – Feleltem. És megakadtam akár egy film. Most hogyan tovább? Hova tovább? Ki nem mondott kérdéseimre azonban megkaptam a választ.
- Han… - Kezdte. – Ööö Noémi. Emlékszel még Mirandára? – Bólintottam.
- Tegnap este szerettem volna beszélni vele, de nem értem el.
- Értem. És nagyon ellenedre lenne, ha elmennénk ma hozzá? Ő biztosan többet tud, segítene neked, mint én. – Mondta. És a hangjába volt valami elégedetlenség ezzel kapcsolatban. Valami tehetetlenség. – Meglátjuk, Ő mit tanácsol, és utána majd meglátjuk hogyan tovább, de innen mindenképpen elviszlek. – Fejezte be. Én pedig csak bólintottam, hogy megértettem. Mindegy mit csinálunk, vagy hol vagyunk, ha vele lehetek.
- Elmegyek a kocsiért, míg végzel. Egy óra múlva lent találkozunk a hotel előtt. – Elég rémült arcot vághattam, mert közelebb lépett hozzám, egyik kezét az arcomra simította és mélyen a szemembe nézett. Örült táncba kezdett a szívem, mind a nézéstől, mind az érintéstől. – Bár bebizonyíthatnám, hogy mennyire is vagy fontos nekem. – Mondta halkan. – De nem lehet, így csak a szavam van. Most én kérlek. Kérlek, bízz bennem. Higgy nekem. Nem foglak itt hagyni és nem foglak egyedül hagyni. Pedig nagyon nehéz így melletted lennem. Mégsem teszem, mert ahogy én neked úgy te is fontos vagy nekem. – Mondta. A keze lehullott rólam és hátrébb lépett. Tenyere nyomán égett az arcom és fájt a hiánya és testének meleg is, amit éreztem olyan közel volt hozzám, tegnap óta már nem először. Tudnom kellett volna, hogy ha ő az akit szeretek, amibe egyre biztosabb vagyok, akkor ez neki is nehéz és nem én vagyok az egyetlen aki szenved, hanem ő is és még kitudja ki vagy kik éreznek ugyanígy.


- Én, én szeretnék. És azon leszek, csak… - Kezdtem, de félbeszakított.
- Tudom. Erről te nem tehetsz. – Mosolygott rám, de a szeme nem arról árulkodott, hogy boldog lenne. Mérges volt. Haragudott. És nekem fogalmam se volt arról, hogy miért. – Lent várlak majd. – Nyomott puszit a homlokomra és felvéve kabátját elment. A fürdőbe mentem és megint letusoltam. A vízsugár alatt, mint minden napom minden percét gondolkodással töltöttem. Kerestem a magyarázatot, a válaszokat a kérdéseimre. Szerettem volna kitisztítani az agyam, megszabadulni a rengeteg kérdéstől, amik a hetek során felgyülemlettek. Lehet, hogy a kérdések alatt ott vannak a válaszok, de olyan sok van, hogy képtelen vagyok hozzájuk férni. Annyi a ha, és a talán. Az emberek azokkal a dolgokkal, amik így kezdődnek nem is szívesen foglalkoznak, mert az olyan mintha nem lenne. Nekem pedig ebből áll az életem… Elzártam a vizet és egy törölközőt magam köré tekerve mentem a szobába, ami rémisztően üres volt. Remegő sóhajom elárult mindent, de nem szabadott arra gondolnom, hogy nem jön vissza értem. Megígérte. Miért hazudna? És Máté miért hazudott? Azt ígérte sosem hagy egyedül és vigyázni fog rám, de nem így volt. Nem, nem. Nem gondolhatok arra, hogy Cris is hazudik. Elővettem az utazótáskámból néhány ruhát és felöltöztem. Az idő ellenem volt. Olyan lassan telt, hogy félő volt már, hogy visszafelé halad. Az óra bámulásával nem mentem sokra. Összepakoltam a kevés cuccomat amivel ideutaztam és letettem a táskát az ajtó mellé. Utáltam, amit éreztem. Vajon mindig ilyen bizalmatlan voltam az emberekkel? Ne, ne Nomi elég. Nem kell több kérdés. Van elég. Bekapcsoltam a laptopom. Minden rendes huszonévesnek nekem is van e-mail címem. Habár elég valószínű, hogy volt is és arra nem amnéziával foglalkozó portálok hírlevele érkezett. Na és nem egy veszettül dühös báty felváltva sértegető, bocsánatkérő és ígérgető rövid üzenetei.

Mégis hogy a francba képzelted ezt, hogy csak így lelépsz? Hétfőn megyek haza. Azt ajánlom, legyél otthon. Már nem vagy gyerek. Ne játszd a sértődött hülye kis picsát.

Így van tesó. Már nem vagyok gyerek. Azt csinálok és akkor, amikor én akarok.

Ne haragudj. Nagyon mérges voltam. Sajnálom. Hétfőn találkozunk otthon?

Kérlek Nomi! Segítek. Csak egy szavadba kerül. Mindent megteszek…

És a következő üzenet megint áttért durvába. Még jó, hogy ennyi ideje volt rám, hogy írjon pár egy soros mailt. Nincs rám szüksége. Nekem lett volna rá, de akkor nem volt velem. Most pedig már nem akarom, hogy velem legyen. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, hisz én titkolóztam előle, de soha nem kértem volna arra, hogy szabaduljon meg olyantól, ami fontos neki. Sokáig tartottam ujjaimat a billentyűzet felett, de nem voltam képes elkezdeni írni. Az órára néztem. Lassan itt lesz idő. És a percek teltével egyre közelebb éreztem magam Crishez és Madridhoz és egyre távolabb, Métától és Budapesttől, ami egy percre se volt az otthonom. Írás helyett letöröltem a fiókom. Így ha legközelebb ír, majd a levelező rendszere visszajelzi, hogy ez a cím már nem él. Kikapcsoltam a gépet és idejét láttam elindulni, hisz még ki is kellett jelentkeznem. Bele tettem a táskájába és a vállamra akasztva az ajtóhoz mentem, hogy az utazótáskámmal is ezt tegyem. Gondosan bezártam magam mögött az ajtót és a lépcsőn indultam el lefelé, hogy ezzel is teljen az idő. A recepciós pultig meg se álltam, ahol egy szőke, kedves arcú nő fogadott. Aláírtam a szükséges papírokat és elköszöntem. A fotocellás ajtó felé lépdeltem és éreztem, ahogy remeg a gyomrom. Az üvegek sötétek voltak. Mindent láttam a kinti világból, de engem nem látott senki. Valahogy Magyarországon is így éreztem magam, de üveg nélkül. Kilépve napsütés fogadott. Érdekes ezen az üvegen keresztül még az is szürkének és borúsnak tűnt. Elnéztem jobbra is és balra is. Az órám szerint eltelt az egy óra. Felnézve, a túloldalon megakadt a szemem egy fekete, csillogó autón és az annak támaszkodó focistán. Gondolkodás nélkül indultam el felé. Mire odaértem a csomagtartó már nyitva volt. Elvette a nem túl nehéz táskámat és betette. Beültünk a kocsiba.
- Mehetünk? – Kérdezte és én bólintottam. Azt hittem a kórházba visz, de ahol megállt az egyáltalán nem hasonlított arra. Inkább olyan volt, mint egy kis étterem.
- Miért jöttünk ide? – Néztem rá.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok. – Mosolyodott el és nem is kellett állást foglalnom ugyanis a hasam helyettem beszélt. – Akkor ezt eldöntöttük. – Kiszálltunk és bementünk. Nem voltak sokan és csak egy pillanatra bámulták meg párosunkat. Én lehajtott fejjel haladtam előre. Zavarban voltam, hisz tudtam Cris mekkora hírnévnek, örvend. Nekem nem számított, hogy ő mennyire híres és mennyire gazdag. Nekem csak az számított, hogy őt megtaláltam és az, hogy most velem van. Rendeltünk és csendben iszogattuk a teánkat.


Nem tudtam mi az a téma, amiről a nélkül beszélgethetünk, hogy ne kéne figyelnie arra, mit mond el. Nem akartam megnehezíteni a helyzetét, de nem bírtam ezt a némaságot.
- Bekattanok ettől a csendtől. - Sóhajtottam. - Tudom, nem a te hibád, de nem mesélnél magadról? Abból csak nem lehet gond. - Néztem rá könyörgően.
- Inkább beszéljünk rólad.
- Rólam? Hisz én se ismerem magam. Amúgy meg unalmas az életem.
Unalmas? - Lepődött meg. - Egy válogatott kézilabdás a bátyád. - Mérgesen fújtattam egyet. Pillanatok alatt felhúztam magam.
- Mert aztán ez kurvára számít, ha a saját bátyád úgy viselkedik veled, mint egy idegennel. Én egy testvért szerettem volna visszakapni, azt aki gyerekként mindig kiállt mellettem, ha a nagyobbak bántottak. Aki azt hittem most is mellettem áll majd és átsegít ezen az egészen. De ehelyett kaptam egy sztárjátékost, akinek fontosabb a karrierje mint a saját húga. Persze egy szavam se lehet, mert mégis csak én voltam az, aki eltűnt tíz évre. - Keserűen felnevettem. - Mégis mit vártam? Neki már megvolt a saját élete én pedig csak úgy varázsütésre bepofátlankodtam. Persze tök igaz. Mégse folytatódhatott ott, ahol én abbahagytam, de mégcsak meg se próbált segíteni, hogy be tudjak illeszkedni. Mit számít, hogy ezt marhára nem én akartam. Sokkal jobb lett volna, ha ott maradok a roncsok között. Nem is, az lett volna a legjobb ha meghalok a szüleimmel együtt. - A szavak dőltek belőlem és mérhetetlen ideg dolgozott bennem. A hónapok során összegyűlt fájdalmam és dühöm egy részét zúdítottam rá.
- Ezt soha többet ne mond. - Hangja fenyegető volt és ahogy rá néztem, láttam, hogy fájt neki, amit mondtam. - Ne felejtsd el, hogy volt egy másik életed. Minden amit mondtam komolyan gondoltam. - Lehajtottam a fejem. Szégyelltem magam.
- Sajnálom. - Suttogtam és hiába próbáltam visszatartani a sírásomat, nem ment. Próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez csak átmeneti, de egyre jobban kezdtem azt érezni, hogy elfogy az erőm és a talaj kicsúszik a lábam alól. Valami próbált visszaránti a gödörbe, amiből én igyekeztem kimászni és ez nem volt más, mint az elkeseredettség a tehetetlenség. Ugyan Cris itt van velem, de ő se olyan erős, hogy kihúzzon abból a válságból amibe belekeveredtem. Féltem. Féltettem őt. Nem akartam magammal rántani. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy ezt akarom-e. Magammal húzni másokat is, akiknek esélyük van még a normális életre, vagy meg adom a lehetőséget, hogy elfelejtsenek, ahogy én őket. De nem úgy, hogy eltűnök és reményt hagyok, hanem örökre. Vajon vagyok olyan erős, hogy végetvessek a saját szenvedésemnek és ezzel másokénak is?...
Arra eszméltem,hogy Cris a székem mellett guggol és engem néz miközben keze az enyémet szorítja. Láttam rajta, hogy szenved, mert így lát, hogy utálja, amiért ennyire tehetetlen és képtelen segíteni. Ezt érdemelné ő? Nem! Ennél sokkal jobbat és többet. Megérdemli, hogy egy olyan nővel legyen, akivel teljes életet élhet. Abban a percben nem hittem, hogy én valaha is képes leszek arra, hogy boldoggá tegyem őt...
- Ki kell mennem. - Álltam fel és velem együtt ő is. Belenéztem a ragyogó barna szemekebe, az egyetlenbe, ami összeköt a múltammal. Elengedtem a kezét és megkeresve a mosdót bementem. A tükörbe nézve ugyanazt láttam, mint az utóbbi időbe. Egy barna hajú, sápadt lányt. Kinek élettelen tekintetét sötét karikák övezték. Amik most talán halványabbak voltak. Az utóbbi időbe bármennyit aludhattam nem voltam kipihent. Talán a múlt éjjel valamivel nyugodtabbak voltak az álmaim. Talán ez jelent valamit. Megmosakodtam és egy papírtörlővel itattam fel a cseppeket. Egy darabig néztem a tükörképem, majd belekotortam a táskámba és kivettem egy narancssárga gyógyszeres dobozt, amibe az altatóim voltak. Igazság szerint már az első hónap elteltével nem szedhettem volna, de Máté feliratta, mondván ha csak ez segít szedjem, mert az álmaim hiába kezdődtek szépen mindig szörnyű képek követték. Zihálva és izzadtan ébredtem minden éjjel. A bogyók nélkül nem tudtam volna vissza aludni. Sose vettem be elalvás előtt, mert féltem, hogy akkor nem látom a szemeket. Az adag szigorúan napi egy volt a kis dobozban lévő adag pedig halálos lenne. Ha bevenném őket, mire kapcsolnának, már nem tudnának segíteni. Csak csendben elaludnék. Leszedtem a doboz tetejét, már rutinos voltam benne. Az egyik felem azt ordította, hogy ne tegyem, a másik pedig azt, hogy, de, igenis tegyem meg, mert mindenkinek jobb lesz nélkülem. Vajon Crisnek is, aki kint várja, hogy visszamenjek hozzá? Aki velem töltötte az éjszakát. Minden egyes szavára emlékeztem, érintéseinek gondolatára kellemes borzongás járta végig testemet. Megráztam a fejem. A dobozból a tenyerembe borítottam minden egyes szemet. Vettem egy jó nagy levegőt a kezem remegett miközben billentettem. A tebletták egymás után gurultak le és tűntek el a mosdó lefolyójában. Mikor az utolsó szemet is elnyelte meg kellett támaszkodnom. Bármennyire is könnyebb lett volna feladni mindent nem gondolhattam csak magamra. Cris vár engem. Ekkor megéreztem két kart a derekam körül.
- Köszönöm, hogy nem tetted meg. - Suttogta a fülembe. - Ne fossz meg magadtól. Butaság lenne eldobni az életed úgyhogy már kétszer megmentett az őrangyalod.
- Miért? Ha ilyen életet szánt nekem? Miért? Ha akik a közelembe vannak nem boldogok? Te sem vagy az. Nem csak én szenvedek így, hanem te is. - Szipogtam.
- Bármennyi szenvedés megéri, ha végül minden rendbe lesz. Ne felejtsd el, hogy Isten próbára teszi azokat akiket szeret. Ne fordíts neki hátat azzal, hogy eldobod magadtól az életed! - Mondta halkan és szavaival a szívemig hatolt. Mit képzeltem? Már az bűn, hogy egyáltalán megfordult a fejembe. Nem tehetem ezt, vele nem. Nem okozhatok neki mégtöbb fájdalmat és mégtöbb szenvedést.
- Sajnálom!
- Shhh! - Fordított maga felé. - Túl leszünk rajta. Együtt. Rendben? - Bólogattam és hagytam, hogy szorosan átöleljem. Fogalmam se volt mi vár rám, ránk, de érte erősnek kell lennem. Érte végig kell járnom ezt az utat. Már nem tudtam, hogy Cris valójában a múltam-e vagy jelenem, de nem számított. Egy dolgot éreztem igazán, hogy szeretem őt. És ha soha nem is fogok emlékezni semmire, tudom, hogy Cris akkor is velem marad...

14 megjegyzés:

  1. Hola csajszi!
    Nagyon jó rész lett, again. Bocsi, csak angol házit csinálok és és és xd na mindegy, szóval nagyonjó lett! Imádom amikor így írod a részt, hogy Hanga vagyis Noémi csomú gondolgatát. Nagyon szépre sikeredett a fejezet. Örülök, hogy Hanga nem vette be végül a gyógszereket. És én nagyon remélem, hogy hamarosan mindenre emlékezni fog, mert tényleg nem dobhajta csak úgy el az életét. Szóval imádtam! Vároma következőt, meg a Szerelem net-et is :)
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija csajszi!
      Örülök, hogy tetszett és annak is, hogy szépnek talátad!
      Most, hogy Hanga nem nagyon tud kivel beszélgetni rengeteget gondolkodik így helyén való a sok saját gondolat. :)
      Nem bizony, nem vette be.
      A folytatást még a héten hozom! :)
      Szerelem net pedig holnap!
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  2. Hola Amiga!

    Azt a mindenségit....ez megint csak eszméletlen jó lett.:)
    Máté azért nem semmi.Ilyeneket írni a saját testvérének még akkor is, ha mérges...:/ Az a Máté akire Noémi annyit gondol 10 év alatt elveszett valahol. Lám-lám mennyit tud változni egy ember ennyi idő alatt.
    A végéhez pedig keresnem kell a szavakat... Szegény Hanga látszik, hogy nagyon szeretne már emlékezni, mert látja, hogy Cris is szenved, de ezt nem tudja siettetni. Belegondolva nagyon durva lehet neki, hogy a tesója, akire emlékszik nem törődik vele és nem kell neki, míg Madridban, akik tényleg szeretik, azokra meg pont nem emlékszik. Örülök, hogy nem vette be a gyógyszereket.Ezzel csak még nagyobb fájdalmat okozott volna azoknak, akik tényleg szeretik. A legvége pedig ahogy Whitney is írta nagyon szép lett.
    Várom a folytatást!:)

    Puszi:
    Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hola csajszi!
      Örülök, hogy ez is elnyerte a tetszésed. :)
      Bizony. Akit Nomi ismert Máté ugyanúgy elveszett ahogy Hanga.
      Egyre nehezebb neki, de ezt szerencsére sikerült átadnom. Időbe telik míg kijön ebből az érzelmi válságból. Az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy nem lehet önző és nem szabadíthatja meg magát a fájdalomtól, mert ennek bizony az lett volna az ára, hogy valaki jobban szenvedett volna.
      Örülök, hogy a végét te is szépnek találtad. Elhiheted nagyon igyekeztem. :)
      Még a héten hozom!
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  3. Szia!
    Ohh ez egy nagyon jó rész lett!
    Nagyon sajnálom Hangát, mert szörnyű lehet, hogy nem tudja, kik voltak az életében a fontos emberek, nem tud visszaemlékezni szinte semmire. Sőt még a saját testvérében is csalódnia kellett. Elhiszem, hogy rossz, de szerencsére nem adta fel és nem vette be a gyógyszereket! Lehet hogy ő most megkönnyebbült volna, de nagyon nagy fájdalmat okozott volna az igazi családjának...
    Még mindig nagyon örülök, hogy Cris talált rá és ott van mellette! Remélem így és Miranda segítségével nagyon hamar visszatérnek az emlékei!
    Kíváncsian várom a folytatást, de előtte a Szerelem netet! :D
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija!
      Örülök, hogy tetszett! :)
      nem egyszerű neki ezt feldolgozni és azért fordult meg a fejébe az öngyilkosság gondolata, de időbe észhez tér. Szeretne emlékezni, és szeretné hinni hogy tényleg nincs egyedül. Bízott Mátéba aki elég sok mindent lerombolt benne a hónapok alatt.
      A következő részben meglátjuk Miranda mit mond.
      Ma Szerelem net és még a héten jön ebből a folytatás.
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  4. Szia:)
    Hm nekem nagyon tetszett az egész:) Hm hát Mátén látszik mennyit változik az ember 10 év alatt, de talán majd jó irányba is meg tud változni:)
    Hm Hangán látszik hogy nagyon szeretne emlékezni, talán majd most ha Chrissel lesz sikerülni fog:)
    remélem hamarosan találkozni fog majd Ikerrel??
    Várom a következőt:)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija!
      Örülök, hogy tetszett!
      Bizony, az emberek változnak és talán tudnak is még. Talán sikerül neki majd. És hamarosan Ikerrel is találkozni fog. :)
      Sietek vele!
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  5. Hola Vii!
    Egy kis késéssel, de sikeresen ideértem. ÉS elolvastam az egyik legjobb író írását. Jó lett a rész, tetszett.:)
    Azért pár helyen okoztál meglepetést az egyszer biztos. Imádom amikor így írod a részeket, annyira, de annyira jó Hanga gondolatait olvasni. Kezdtem megijedni a gyógyszeresnél, de aztán megnyugodtam. Milyen nehéz lehet nekik. Ez a Máté meg egy tuskó paraszt. Valaki rendezze már át az arcát.xdd na jó befejeztem.:D
    Belegondolni is iszonyú milyen nehéz nekik most. Nehéz lehet emlékek nélkül élni, nem lennék Hanga helyében.... De azért az látszik, hogy az érzései azok nem változtak, nem múltak el.:) remélem sikerül majd visszakapnia az emlékeit, én drukkolok neki mindenesetre.:))
    várom a kövi részt!:)
    Pacsi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija csajszi!
      Semmi gond! Örülök, hogy írtál és hogy tetszett! Na meg köszönöm a kísérő szavakat! :$ Szegénynek elég sok gondolkodni valója van. Így nem nehéz. :) Jó hogy én is tudok meglepetéseket okozni! :)
      Nem egyszerű nekik és Hanga egy pillanatra úgy érezte mindenkinek jobb lesz nélküle, de jobban bele gondolt és nem vette be a gyógyszereket. Máté bizony megérdemelné.
      Bizony az érzései Cris iránt nem múltak el. A folytatásból kiderül majd mi lesz. Persze ez még idő. Még túl hamar vége lenne ;)
      Csütörtökön érkezik!
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  6. Szia Babe :)
    Végre ideértem. Én voltam szerintem az első aki elolvasta, mert folyamatosan frissítgettem amíg meg nem jelent a rész, ( hozzáteszem ezt kb fél órán keresztül :D ) csak telóról nem igazán tudok kommentelni, szóval.. :D

    A rész magában nagyon tetszett. Az, ahogy Hanga ( igen, nekem hanga és nem fogom Noéminek hívni :D ) rájött hogy szereti Crist.. ♥ Az ahogy Máté próbálkozik, egyszerűen undorító.. remélem Miranda segít a csajszin, és rá jön hogy ki is ő valójában.. legalább Crisre emlékezzen ! :)
    egyszóval: IMÁDOM ♥ ( azt hiszem ez a kedvenc sztorim )

    más: Nyitottam egy új blogot, amiben Iker és Sebastian vettel a főszereplő.. én már kitettelek, remélem benne vagy egy cserében :)
    http://unfaithful9.blogspot.com/

    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija csajszi!
      Bocsi mostanába nem a pontosság jellemző rám... De majd igyekszem! :) Telóról én se szívesen írok de általában csak ez van...
      Örülök, hogy tetszett! :) Maradhat Hanga! Igen szereti és erre rá is jött. A szíve mélyén megerősítésre vár, de megelégszik azzal, hogy Cris elejt néhány megjegyzést... Na meg érzi a szeretetét. Meglátjuk Miranda mennyit tud segíteni.
      Köszu! :$ jó ezt olvasni...
      Meglátogattam az oldalad és írtam is. Úgy hogy ide nem írom le mégegyszer! :)
      Puszi:
      Vii

      Törlés
  7. Sziaa! Na ide is megérkeztem :D
    Annyira szeretem Cris és Hanga történetét. Alapvetően Cristiano a szememben, még mindig nem több egy profinál, egy zseniálisan tehetséges játékosnál, mégis, itt minden egyes mondatával, tettével együtt szeretem. Az, ahogy Hangát szereti, ahogy vigyáz rá, ott van neki, még így is, hogy a lány nem tudja, miért is vannak együtt. :)
    Aztán itt van Hanga, akinek fogalma sincs róla, miért szereti Crist, de tudja, hogy szereti, és össze tartoznak. Alapjáraton én nem hiszek ebben a mindent átívelő szerelembe, de mégis, itt annyira valószerűnek tűnik :)
    Máté meg egy gyökér... :D Remélem soha nem jelenik meg újra Hanga életében... Meg azt is, hogy hétvégén a Veszprém ellen pocsék formában játszik majd :D Jó, rendben, nem leszek rosszindulatú mert az visszaüt. De azért hajrá Veszprém! :'D
    Szóval, lényeg a lényeg, nagyon tetszett a rész, és rettentően nagyon várom a folytatást. :)
    puszi, Dorcsy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szija!
      Ideértem válaszolni :)
      Szeretem, hogy szereted. :D A lényeg, hogy itt szereted mindennel együtt. :)
      Alapjáraton én se hiszek ebben a fajta szerelembe, de pont ettől szép dolog az írás. :)
      Jaja játsszon csak bénán, de az olimpián legyen profi :D És így van Hajrá Veszprém. Húú holnap meccs! :D meg BL döntő! Sűrű a program! :)
      Fent van! :)
      Puszi:
      Vii

      Törlés