26 - Szerelme net

Szijasztok!
Bocsi a késésért! :) Nem tudom, hogy a Kézzel - lábbal összejön e még ma. :/ De igyekszem.
Legkésőbb péntekre megkapjátok azt is! Addig be kell érnetek Vitalival és Sregioval. :D
Remélem teszeni fog!
Várom a véleményeteket! :)
Jó olvasást hozzá!
Puszi:
Vii

Magyar földön a reptéren jutott eszembe, hogy nem szóltam Norbinak. Sok eszem van nekem is, és azt is elveszi a hátvéd. Elővettem a telefonom és hívtam drága barátomat.
- Nocsak. Az elveszett. Nem úgy volt, hogy ma hazajössz?
- De igen. És tádáám, itthon vagyok. Vagyis a reptéren és megköszönném, ha eljönnél értem.
- Szólhattál volna előbb is.
- Bocsi, elfelejtettem. De ha nem érsz rá megértem, majd megyek busszal.
- Nem, nem. Maradj csak ott szépen kb. egy óra, és ott vagyok. Addig egyél, igyál, ábrándozzál.
- Kapd be Norbert!
- Héé nem hívjuk Nonot tejes nevén! - Sértődött meg én pedig jót nevettem rajta. Amíg vártam beültem az egyik kávézóba és rendeltem egy tejes kávét meg egy sütit. Bele voltam merülve a hírek világába. És hajtott a kíváncsiság ezért a pletykák felé vettem az irányt. Nem csalódtam. Moszkvában készült kép arról mikor Sergioval a szállodába voltam és a főcím a nagy kérdés.

"Ki a hátvéd új barátnője?"

Szokatlan módon Sergio Ramos rejtegeti új kapcsolatát a nyilvánosság elől. Rá nem jellemző óvatossággal és álcázással rejti el a világ elől új kedvesét. Meg nem erősített információk szerint a Real Madrid játékosát többször is látták egy másik hotelba bemenni. És onnan egy hölgy társaságában távozni kinek kilétéről senki nem tud semmit. Az érintetett nem tudtuk megkérdezni ezért ezt a hírt, nem tudjuk megerősíteni...


Imádom a cégünk pletyka rovatát. Nem jelentenek ki égbekiáltó baromságokat. Ami találgatás az-az is marad, és nem erősítik meg, ha az tényleg nem úgy van. A telefonom csörgése vont el a figyelmem a sporthírekről. Ugyanis közben váltottam. Észre se vettem, hogy így elrohant az idő.
- Merre vagy kolléga? - Szólt bele. Felálltam és körbenéztem.
- Előtted. Ilyen kicsi nem vagyok, hogy ne vegyél észre.
- Ja tényleg. - Mondta és letette a telefont...
- Na mesélj. Van Ramos Frewer páros?
- Van. - Pirultam el.
- Nem mondod? Gratulálok. Végre el se hiszem. Vitalinak pasija van.
- Most mit kiabálsz? Normális vagy? Csak legyen barátnőd. A délibe fogom kikiabálni, mikor a legnagyobb a forgalom.
- Miért szerinted hol voltam eddig? - Leesett az állam. Ő pedig elkezdett röhögni.
- Most mi van?
- Ha látnád az arcod. Nem csajtól jöttem.
- Szakadj meg, de tényleg. - Durcáskodtam. - Én itt majdnem rosszul érzem magam, mert elrángatlak a barátnődtől, te meg kiröhögsz.
- Jól van már. Ne vedd a szívedre. Inkább menjünk, mert sose érsz haza, és holnap jelenésed van a szerkesztőségbe. - Tényleg épp ideje lesz megjelennem. Két hete a környékén se voltam. Ahogy kiértünk a kocsihoz, és Nono kinyitotta, én bevágódtam a vezető ülésre.
- Naa ne máár. Ez így nem ér. Én akarta, még hazavinni magam. - Szontyolodott el. Komolyan mondom ilyenkor olyan, mint egy kisgyerek.
- Majd legközelebb. - Vigyorogtam rá és megpaskoltam az ülést magam mellett. Nagyot sóhajtva becsukta az ajtót és elindult a másik oldalra. Én pedig átmásztam az anyósülésre.
- Most szívatsz? - Kérdezte nevetve, mikor kinyitotta az ajtót. Csak vállat vontam mire megcsóválta a fejét. És visszament a vezető oldalra. - Te nem normális nőszemély. Szegény Ramos, esküszöm, sajnálom.
- Te ne Ramosozz itt nekem. Pár napja még azt se tudtad, hogy létezik.
- De most már tudom, úgyhogy mondhatom. És beszéltem is vele.
- Az enyhe túlzás, de tudod mit? Felőlem.
- Tényleg. Mikor találkoztok legközelebb?
- Elhiheted, hogy fogalmam sincs.
- A Real Madridnál még nem ajánlottak fel egy állást? – Ránéztem egy amolyan, mond te normális vagy nézéssel.
- Azért mert kétszer kéznél voltam még nem leszek az állandó fotósuk
- Pedig akkor egy csapásra megoldódna a problémátok.
- Problémánk? - Néztem rá kérdőn. - Ez nem probléma. Ez egy helyzet, ami majd valamikor, valahogy más lesz. Még csak három napja vagyunk együtt. Jó hogy nem költöztetsz oda hozzá egyből.
- Kitudja, talán még örülne is neki.
- Atyaég. Még jó, hogy te ilyen optimista vagy.
- Miért te nem?
- Félek, egy kicsit. Na jó, nagyon. Ő mégis csak Sergio Ramos. Tudod te hány jobbnál jobb nő, veszi körbe, nap, mint nap? Ki vagyok én hozzájuk képest?
- A jelen helyzet szerint sokkal több, mint azok a nők. Téged választott, annak ellenére, hogy bárki mást megkaphatott volna és ezt nem szabad elfelejtened. Nem ismerem a srácot de, ugyanazt a tábort erősítjük. Nem egy kényelmes kapcsolatra vágyik, hanem annál sokkal többre és úgy tűnik benned, megtalálja azt, amit keres. Ha szeretnétek és elég erős az, amit éreztek egymás iránt akkor ennek a kapcsolatnak, igenis van jövője. Csak maradj meg olyannak amilyen most vagy. Olyannak, aki nem foglakozik azzal, hogy mit mondnak mások.
- Miért mondod ezt?
- Mert féltelek. Az a világ, amiben ő él teljesen más. Sergio híres. Sose higgy el semmit, aminek igazáról nem győződtél meg, vagy nem olyan mondja, akiben teljesen megbízol.
- Tudod, hogy nem hiszem el a pletykákat.
- Tudom. - Mosolygott rám és befordult abba az utcába ahol ő lakik. Elköszöntük egymástól és végre én is haza indultam. A postaládám teli volt így nagy levélnézegetéssel kezdtem az otthonlétem első perceit. Víz, villany, gáz, telefon. Na erre kíváncsi leszek. Bankszámlakivonat. Biztosítás. Basszus, remélem, jól kerestem. A reklámújságokat és a többi számomra érdektelen szórólapot a kukába dobtam és meg se álltam a lakásom ajtajáig ahova aztán örömmel de hiányérzettel a szívembe léptem be. Letettem a cuccaimat és nyugtáztam, hogy Bea megint volt olyan rendes és kiszellőztetett és a fűtést is feltekerte. Tényleg nem tudom, hogy fogom ezt neki meghálálni. Bekapcsoltam a gépem és bejelentkeztem Skypra. Majd amerre mentem szórtam le magamról a ruhákat ugyanis rá kellett jönnöm nem a lépcsőzéstől van melegem, hanem attól, hogy a lakásba volt vagy 26 fok. Ez még a kinti viszonyokhoz mérten is durva hát még Moszkvához. Jeges maci üzemmódhoz vagyok szokva. Célba vettem a fürdőszobát és beálltam a vízsugár alá. Először vacogásig hűtöttem magam, hogy aztán élvezhessem a forró víz jótékony felmelegítő hatását. Annyira jól esett, hogy komolyan meg kellett erőltetnem magam, ne csak álljak, hanem csináljak is valamit. Tíz perc múlva sikerült megtalálnom a sampont és a tusfürdőt. Végül fél óra elteltével tisztábban és boldogabban léptem ki a kabinból. Túl sok mindent nem vettem magamra csak egy trikót és egy rövidnacit. A hajamat megtöröltem és hagytam megszáradni. Próbáltam kicsit összébb pakolni a szétszórt ruháimat és miután végeztem vele, beültem a gép elé. A program jeleztem, hogy hívásom van. Tudtam, hogy Sergio az és a szívem őrült táncba kezdett, mint mindig mikor a közelébe vagyok, vagy mikor kapok tőle egy üzenetet, egy hívást. Ezt hívják nálam Ramos hatásnak. Örülten dobogó szív, remegő végtagok, teljesen kusza gondolatok és folyamatos zavarban lévőség. Feltettem a vezeték nélküli fülesem és fogadtam a videó hívást.
- Szia, régóta vársz?
- Szia angyalkám. Neem. Csak negyed órája. Merre jártál?
- Bocsi tusoltam és a meleg víz a gyengém.
- Oh, akkor ezt megjegyzem. – Vigyorgott. Jó volt őt látni még akkor is, ha ez egyáltalán nem olyan, mint a valóság. Nem kézzel fogható, mégis több mint a semmi.
- Találgatják, ki lehet a barátnőd.
- Találgassák csak. Tőlem úgyse tudja meg senki.
- Letagadsz?
- Bolond! – Nevetett. – Legszívesebben világgá kürtölném, de a te érdekedbe inkább nem. Míg nem tudok melletted lenni és megvédeni téged a sajtótól, addig te az én titokzatos barátnőm maradsz. Egyébként a reptéren már ezzel a kérdéssel vártak. Valószínűleg itt spanyolban tovább fogják boncolgatni, hogy ki lehetsz, úgyhogy ne lepődj, majd meg ha valakivel összehoznak.
- És talán lesz egy-két elvetemült is, aki önként jelentkezik a posztra. – Nevettem.
- Ne nevess, mert lesz ilyen. – Mondta komolyan.
- Oh. Ez komoly? – Bólintott. – Akkor, most kezdjek félni, hogy valami félőrült liba lecsap a kezemről, vagy ráérek még?
- Látod édesem ez az, amitől nem kell félned. – Nevetett. – Jó kisfiú leszek és kivárom az időt, hogy megint veled lehessek. – Elmosolyodtam jó volt ez hallani és sajnálatos módon megint rá kellett döbbennem, hogy Nononak igaza volt. Már nem először. Kezdem azt hinni, hogy valami párterapeuta. Pedig nekünk nincs szükségünk rá.
- Remélem, nem kell túl sokat várnod. – Mosolyogtam.
- Hm ez úgy hangzott mintha már tudnál valamit.
- Konkrétat még nem, bár 25-én lesz egy meccse a Veszprémnek az Atletico Madrid ellen. - Sajnos itthon. - Ha kikap a spanyol csapat, akkor tovább jutunk, és én nagyon remélem, hogy szintén egy spanyol csapattal sorsolják össze őket, mert akkor megyek.
- Szuper, és az mikor lesz?
- Március közepe.
- Óóó…
- Talán azt hitted, hogy holnap után? Ti is csak kéthetente játszatok BL meccset.
- Jogos.
- Te vacsiztál már? – Kérdeztem. – Mert én nagyon éhes vagyok.
- Előbb hazaértél, mint én és jóformán semmit nem csináltál?
- Egy órát vártam Nonora a repülőtéren. Elfelejtettem neki szólni. Túl sok ehető úgy sincs itthon. Egy perc és jövök. – Ugrottam fel.
- Ahh, Vitali. – Nyögött fel. Fájdalmasan?
- Mi a baj? – Fordultam vissza.
- Az, hogy te ott vagy én meg itt. Nem vennél fel valamit?
- Moszkvában nem zavart.
- De akkor takaró volt rajtad és már ne is haragudj, de ez a rövidnadrág már rövidebb nem is lehetne.
- Bea kicsit feljebb tekerte a fűtést. Nem tehetek róla. – Vontam vállat és rossz kislány módjára még meg is fordultam.
- Direkt ki akarsz készíteni?
- Én? Dehogy is. Csak éhes vagyok.
- Én is. Csak én nem kajára, hanem rád. – Mondta, én pedig hirtelen meg se tudtam szólalni. A szívem megint százhússzal kezdett el dübörögni a mellkasomba. Lehet erre egyáltalán mondani valamit? Vagy csak én vagyok ennyire kuka, ha erről van szó. Mondhatom e azt, hogy én is? Igaz lenne? A csókjaira vágyom, ahogy az érintésére és van mikor sokkal többre, de valami még hiányzik, valami még kell. Zavaromba megint csak elpirultam és otthagytam Sergiot a monitor előtt. A kezeim és lábaim remegtek pedig még csak itt sem volt. Hihetetlen érzés, hogy ekkora távolságból is ilyen hatással volt rám. Végül a nagy vacsora gabonapehely lett tejjel. Beszélgettünk még és valamikor éjfél előtt mindkettőnk aludni ment. Neki edzése volt nekem meg a szerkesztőségbe kellett mennem...
Nagyon meglepődtem mikor bementem a munkahelyemre. Na nem azért mert akkora változás történt, hanem mert pont fordítva semmi nem történt. Értem ezt az asztalomra is, ami ugyanúgy érintetlenül volt, mint mikor otthagytam. Peter nagy meglepetésemre még meg is szorongatott. Kérem hol a főnök alkalmazott közti biztos távolság.
- Jó újra látni. Szuperek lettek a moszkvai képek. Ja és elutalták a fizetésed mindkét munkára. Ez nekem még mindig felfoghatatlan. Kétszer mész el Madrid meccsre és akkor is felkérnek.
- Biztos lerí rólam, hogy munkamániás vagyok. – Vigyorogtam.
- Vagy az hogy szereted, a munkád…
A februárból maradt pár nap elég hamar elmúlt. A Magyar csapat legyőzte az Atletico Madridot.

Bár ha azt nézzük, hogy az ő továbbjutásuk akkor se volt fenyegetve, he ezt a meccset elveszítik, akár azt is mondhatnám, hogy segítettek minket, de a srácok igenis küzdöttek azért, hogy megnyerjék ezt a meccset. A sorolás pedig jobban nem is alakulhatott volna, hisz az Ademar Laont kaptuk. Sergio nagyon örült. De aztán kicsit ki is akadt, mert 18-án meccsük lesz és esélytelen volt, hogy eljöjjön értem. Sokáig tartott, míg eltudtam, magyaráztam, hogy nem leszek egyedül, és hogy ha megyek, nem két napot maradok Madridba. 26-án ugyan csak egy góllal, de megverték a Rayo Vallecanot. Minden nap beszéltünk, még ha csak pár percet is. Volt mikor ennél sokkal többet.
A hónap utolsó napján Tatára utaztam egy Magyar bajnoki mérkőzésre majd egyből utána a Balaton-parti városba vettem az irányt, idejét láttam meglátogatni a szüleimet és talán elejteni egy-egy szót Sergioról. Habár egész úton azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e egyáltalán...

Sergio szemszöge:

Miután a Rayo Vallecanot épp hogy megvertük hazaindultunk. Kár volt tagadnom, hogy mennyire hiányzott Vitali. Nem véletlen mondják, hogy a jóhoz könnyű hozzászokni. Csak azt a két éjszakát töltöttem vele és hiányzott, hogy nem volt ki hozzám bújjon. Arról nem beszélve, hogy mennyire nehéz volt őt nem egyből letámadni, mikor a testét alig takarta valami. A múltkori videó beszélgetésünkről nem is, beszélve mikor egy annál is rövidebb nadrágba állt előttem és egy teljesen testhez simuló trikóba. Sajnáltam is meg nem is, hogy nem vagyok ott, de talán jobb, hogy nem. Valamiért úgy éreztem, hogy ezzel még talán egy kicsit várnom kellene, nem egyből rámászni, amit a vágyaim szerint megtettem volna.
Kedden elmentünk egy laza sörözésre a csapat néhány tagjával, ami kimondottan jól esett bár így is éreztem az egyre növekvő feszültséget, ami több dolognak volt betudható egyszerre. A bajnokság a BL a közelgő klasszikus… Próbáltunk teljesen hétköznapi dolgokról dumálni és nem a fociról, de valljuk be ez egy focistának nem túl könnyű, így mindig visszakanyarodtunk ahhoz, amihez a legjobban értünk, egészen addig, míg egy hívatlan vendéget nem kaptunk az asztalunkhoz.
- Hola Sergio. – Köszönt magas hangján. Hogy miért nem vettem én észre előbb hogy ez a hangszín ennyire idegesítő. Na meg ez a bunkó stílus. Könyörgök, nem csak én vagyok itt az asztalnál. A legjobb az lenne, ha most én is levegőnek nézném, ahogy Ő a barátaimat, de akkor nem lennék jobb nála. Ezért ittam egy kortyot a sörömből és köszöntem neki.
- Hola Lara. – A neve már olyan volt nekem, mint valami káromkodás.
- Beszélhetnénk?
- Nekünk nem nagyon van miről beszélgetnünk, úgy hiszem. – Larárol túl sokat nem érdemes tudni csak annyit, hogy a volt barátnőm és mikor nem álltak épp túl jól a dolgaink ő másnál keresett vigaszt. Padlóra küldött, de aztán idővel rájöttem, hogy ő sose értett meg igazán és nem tudta átérezni azt, amit én. Mindig azt mondta, hogy a foci fontosabb, mint ő. Azok után, amit Víta mondott Moszkvába tudom, hogy ő sose kérne arra, hogy válasszak. Ő szereti annyira ezt a sportot, hogy tudja mit jelent ez nekem.
- Ugyan Sergi. Még mindig neheztelsz rám? – Jézusom. Hova tettem én az eszem. Meglátszik, hogy a szerelem vak.
- Lara ne rontsd el az esténket, menj el.
- Addig nem, míg meg nem hallgatsz.
-. Akkor hajrá. – Dőltem a szék háttámlájának.
- Négyszemközt. – Fonta karba a kezeit. Sóhajtottam egyet és felálltam. Megvártam, míg elindul, majd utána indultam.
- Biztos jó ötlet ez? – Kérdezte Iker.
- Lerázom hamar.
- Oké te tudod, de vigyázz vele. – bólintottam és kimentem utána az utcára.
- Hallgatlak. – Dőltem neki a falnak és vártam, hogy belekezdjen a mondókájába.
- Úgy hiányzol. – Ölelt át hirtelen, de megfogtam és eltoltam magamtól.
- Késő. Gondolkodtál volna előbb.
- Tehát igaz a hír. – Sóhajtott színpadiasan. – Ki a lány?
- Nem ismered. Amúgy meg semmi közöd hozzá. Törődj bele, hogy rajtad is túl lehet lépni. Mégis mit vártál? Hogy hónapok múlva csak úgy elém állsz és minden rendben, hogy majd boldogan táncolok vissza hozzád? Hát nem Lara. Amit tettél, azt nem veszi be gyomrom. Tudod mi az a bizalom? Csak mert az nekem veled szembe már nincs. Menj, keress mást, akit átverhetsz én köszönöm, nem kérek belőled. – Mondtam és ott akartam hagyni.
- Sergio várj. Igazad van, és nagyon sajnálom. Nem ezt érdemelted. Tudom, hogy amit tettem az megbocsájthatatlan én mégis kérem, hogy próbáljunk meg barátok lenni. – Hitetlenkedve néztem rá. Őszintének tűnt vagy talán azt akartam, hogy az legyen, hogy amit mond igaz, legyen. Ne csak egy újabb hazugság.
- Komolyan gondolod? – Bólintott és közelebb lépett hozzám. – Ezt még meggondolom, de ha most nem haragszol visszamegyek. - Nem vártam engedélyre csak megfordultam és tettem pár lépést. Hirtelen előttem termett, két kezét az arcomra tette és megcsókolt. Egyből eltoltam, de így is láttam, hogy villant egy vaku.
- Te normális vagy? – Töröltem le a szám. Mintha azzal meg nem történté tehetném, vagy a fotót tüntethetném el.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. – Mosolygott a képembe. – Még találkozunk Sergio. Teljesen leblokkoltam. Az a kép holnapra bejárja a világot és Víta látni fogja. Nagy nehezen rávettem magam, hogy visszamenjek.
- Hé haver úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. – Vigyorgott Cris a gyömbérje mögül. Ránéztem. – Na jó nem ez annál sokkal rosszabb. Mi történt? – Elmeséltem nekik, hogy mi volt kint.
- Mondtam, hogy vigyázz vele. – Csóválta a fejét Iker. – Mond el neki.
- Ma már nem hívom fel, de reggel az lesz az első.
Az éjszakám valami hihetetlenül pocsék volt. Alig aludtam valamit és csak azon kattogott az agyam, hogy mit fog mondani Víta. Azt hittem soha nem lesz reggel kilenc. A telefonomért kaptam, de hiába tárcsáztam többször, egyszer se vette fel a telefont. A létező összes újság címlapján ez a jelenet virított, mintha ez lett volna a cél. Lara most már egy életre elásta magát előttem az egyszer biztos. Egy szerencsém volt, hogy Ő nem tudta, hogy Víta nem spanyol, bár ettől függetlenül az interneten fent volt a kép és láthatta. Talán azért nem is veszi fel a telefont. A napom nagy része agyalással telt és még edzés előtt se nagyon bírtam összeszedni magam. Minden gondolatom nála járt. Hiába hívtam a nap folyamán többször is egyszer se válaszolt a hívásaimra.

- Még mindig semmi? – Húzta ki Iker a fülhallgatómat. Megráztam a fejem. – Szedd össze a cuccod három negyed óra múlva, megy egy gép Magyarországra, itt van Liz száma, hívd fel és kérd el Vitali címét. Gonzalóra néztem, aki intett egyet.
- És az edzés?
- Majd kimentelek, de indulj és vissza, se gyere, amíg ezt rendbe nem hozod. – Lökött rajtam egyet és a cuccaimat a sporttáskámba dobálva a kocsimig meg se álltam. Otthon gyorsan átöltöztem és már száguldottam is a reptérre, azt se érdekelt, ha lemeszelnek. A gépet szerencsére elértem és előtte még Lizzel is tudtam beszélni, aki hitt nekem és annyit mondott, szerinte jól teszem, hogy odautazok. Na meg jobb, ha nem tartózkodok spanyol földön, mikor Berto meglátja az újságot. Persze ezt már röhögve. Igyekeztem nem túl nagy feltűnést kelteni a Budapesti reptéren. Mindenesetre diszkrécióból dicséret nem jár nekik. Beültem az első taxiba és bemondtam a kapott címet. A szívem úgy dübörgött mintha edzésről jöttem volna és nem segített megnyugodnom, hogy nem tudtam, mire számítsak...