13 - Kézzel - lábbal

Sziajsztok!

Túl sok mindent nem fűznék hozzá. Tudom nem ezt vártátok, de ezzel is haladnom kell, mert van aki ezt a történetet szereti. :)

Kicsit 18-as, de annyira nem vészes. :)

Szerelem net csütörtökön érkezik! :D

Addig bírjátok ki!

Jó olvasást!

Puszi:

Vii

Az öltözködést nem vittem túlzásba. Legalább is, ami a felső ruházatot illeti. Áttúrtam az egész fehérneműs fiókot mire rátaláltam a megfelelő darabra. Biztosra akartam menni, hogy még csak véletlenül se tudjon nekem ellenállni. Bár abból következtetve, amit délután mondott nem hiszem, hogy szándékába áll.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre majd a sulis táskámmal és sporttáskámmal együtt kiléptem a szobámból. Iza még itt volt és mivel nem akartam őket zavarni, szegényt még attól a kevéstől is megfosztani, amit Iker ad neki, csak egy üzenetet hagytam…

Tiétek a kecó, én elmentem Crishez. Ha valami van, NE hívjatok! =) Iza egész nyugodtan használd a cuccaimat. Edzésen találkozunk. Érezzétek jól egymást.

XoXo H.

A kocsim még mindig Crisnél volt így odáig gyalog mentem. A kapukóddal bejutva az ajtóig mentem és becsengettem. Pillanatok múlva nyílt az ajtó.
- Szia! – Húzott magához a csatár egy csókra. – Gyere be. – Fogta meg a kezem. Levettem a cipőm és a táskákat is letettem.
- Még mielőtt megint elrohannál, szólok, hogy Irina itt van. Talán ha veled lát, felfogja végre, hogy nincs Ő meg Én. – Bólintottam. Egyáltalán nem tetszett, hogy olyan az a nő, mint valami ezer éves matrica, amit nem lehet levakarni. Nem vágytam erre a találkozásra, de bármit megtennék, csak tűnjön el végre. Kezünket összekulcsolva léptünk a nappaliba, ahol a modell a kanapén ülve várt.
Mikor meglátott elfintorodott.
- Nem tudom, hogy a mi a fenét eszel ezen a kiscsajon. – Csattant fel. – Mennyivel tud többet nálam?
- Irina, nekem sokat jelent Hanga. Amit iránta érzek az igazi, valóságos. És neki nem kell a hírnevem.
- Aha. Na persze. Mindenki tudja, hogy nem vérszerinti Casillas. Még hogy nincs szüksége hírnévre?! Először Iker most meg Te. Nem láttok túl az ártatlan pofiján?! – Csak lestem és próbáltam feldolgozni, amit mond. Ez a nő tényleg nem normális. Úristen…
- Mond Te normális vagy? Hanga gyerek volt még akkor. Meghalt volna, ha a kapus szülei nem találják meg. Neked fogalmad sincs arról min ment keresztül, sőt senkinek se. – Kelt ki magából Cris. Én még mindig ott tartottam, hogy nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire érzéketlen, a körülette lévőkre. – Hanga Iker húga. Ha vérszerinti, ha nem, szereti őt, de így legalább már tudom, hogy miért nem voltál képes szeretni az én fiamat. Nálad gonoszabb és előítéletesebb ember nincs ezen a földön. Neki nincs szüksége a bátyja vagy az én nevemre. Már így is többet ért el, mint amit te valaha fogsz.
- Ch… Mit, hogy egy egyetemi csapatba játszik? Ugyan már.
- Nem csak azt. Hanem amit neked sose sikerült elérned. Elenben veled, Őt szeretem. Tűnj el az életemből, az életünkből. Nem akarom, hogy ide gyere. Az-az ajtó többet nem nyílik ki neked. Próbáltam békésen elválni, de tőled nem lehet. Nézz tükörbe Irina, és azt tanácsolom, sürgősen változz meg, mert egyedül fogod leélni az életed. Lehet, hogy keresett modell vagy és elismert, de a pénz hosszútávon nem boldoggá, hanem magányossá tesz. – Hallgattam, amit Cris mond. Tudtam, hogy a mögött a külső mögött, amit a világnak mutat, hatalmas szív rejtőzik. Hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy én ezt érezhetem. Persze az orosz lány ezt támadásnak vette is kiabálni kezdett, de nem figyeltem, hogy mit.
- Vegyél vissza, mert a fiam alszik. – Biztos érdekli. Elengedtem a kezét, mire rám nézett.
- Bemegyek, hozzá. – Bólintott és elengedett.
Benyitottam a szobájába. A kiságyban feküdt. Mikor meghallotta a kintről beszűrődő felerősödött hangokat felém kapta a fejét. Csillogó szemekkel, fülig érő szájjal igyekezett minél hamarabb felállni.
- Szia törpe. – Siettem oda és az ölembe vettem. Apró kezével megfogta az arcom, mintha arról akarna meggyőződni, hogy igazi vagyok-e. Aztán fejét a nyakamba fúrta és szorosan ölelt. A kicsi lábaival pedig igyekezte még feljebb tornászni magát. Nem mintha ez lehetséges lett volna.
- Nagyon szeret téged. – Hallottam meg Cris hangját a hátam mögül.
- Én is őt. – Fordultam felé miközben egy puszit nyomtam a pici fejére. Pár percig csak néztük a kicsit. Jó volt ez a csend, mindhármunknak. Míg így némaságba borulva álltunk kicsi Cris elaludt. Óvatosan az ágyába raktam és miután apu is jó éjt-puszit adott a fiának kimentünk a szobából.
- Szeretnék bo… - Nem engedtem neki befejezni. Ujjaimmal kényszeríttettem hallgatásra.
- Neked nem kell semmiért se bocsánatot kérned. Nem esett jól, amit mondott, de nem adok arra, amit tőle hallok.
- De…
- Shhh… - Ne beszéljünk róla. Felejtsük el.
- Igazad van. – Csókolt meg lágyan. Megfogta a kezem és maga után húzott. Egészen a konyháig meg se állt.
- Csüccs. – Mutatott egy székre a konyhapultnál. Leültem és kíváncsian vártam, hogy mire készül. Elővett a hűtőből egy csomagot, ami selyempapírral volt letakarva. Szöszmötölt valamit, de a széles vállától és hátától nem láttam semmit. Egy tányérral és egy villával a kezébe odalépett hozzám.
- Azt hiszem, ezt szereted. – Tette le a pultra az édességet.
- Honnan tudtad? – Nyam, tejszínhabos epertorta.
- Tegnap epret ettél és a tejszínhabot mindenki, szereti.
- Igaz. – Ki akartam venni az evőeszközt a kezéből, de nem engedte. Beleszúrta a villát a sütibe és a feltűzött falatot ő ette meg. Durcásan néztem rá.
- Ugye most nem az jön, hogy te eszed meg az egészet? – Kérdeztem kétségbeesetten.
- Hm… Ezt még nem döntöttem, el de nagyon finom, úgyhogy meglehet. – Kapta be az újabb falatot én pedig igyekeztem a lehető legszomorúbban nézni, ami nem volt nehéz ugyanis nagyon édesszájú vagyok, de nem hatottam meg.

- Gonosz vagy.
- Csak amennyire te. – Aha Cristiano Ronaldo bosszúja utolért.
- Az azért más volt. Csak úgy mondom, hogy neked kellett edzésre menned nem nekem.
- De te ezt tudtad. – Fújtattam egyet. Jelentkeztek, a süti elvonási tünetek. Kész. Ez a vég. Remegek egy falat tejszínhabos eperért. – Ühh… - Nyögtem, amit ő hangos nevetéssel díjazott. Kezdtem nagyon durcás lenni.
- Egy falatot se fogsz adni igaz? – Mosolyogva megrázta a fejét. – Remélem, boldog leszel tőle. - Felálltam és ott akartam hagyni, de megfogta a kezem és visszahúzott. Közte és a konyhapult között álltam két kezével megtámaszkodott, elzárva a menekülés mindkét útját és csak nézett.
- Mit nézel?
- Téged.
- Miért?
- Nem gyönyörködhetek a barátnőmbe? – Kérdezte felvont szemöldökkel, de bennem igazából a barátnő szó maradt meg. Nyilvánvaló volt, hogy együtt vagyunk, de olyan jó volt tőle ezt hallani. – Nem tudok betelni veled és mikor durcás vagy még sokkal sexibb. Fogalmam sincs, hogy voltam képes ellenállni neked, de, most ha akarnám, se menne. – Mondta halkan és a végét már vágytól fűtött hangon. Ajkaival az enyémeket érintette. Kínzó lassúsággal kényeztette azokat. Átadtam magam az érzésnek és szinte fájt, mikor megszakította a csókcsatánkat. Mikor ezt megtetette tudatosult csak bennem, hogy hol is vagyunk. A szobájában álltunk derekát a lábaimmal körbefonva és nyakát karommal ölelve kapaszkodtam belé. Minden nehézség nélkül tartotta meg a súlyomat. Lábaimat földre téve álltam meg előtte és mellkasára szorítva a kezem kényszeríttettem, hogy hátráljon. Útját az ágy állította meg, amire leült és engem az ölébe vont. Nem sietett el semmit. Csókjaival kényeztetett. Minden egyes érintése perzselt. Kezei a pólóm alatt simogatták bőröm, miközben forró csókokat váltottunk és az én kezem a haját szántotta.
- Mi van azzal, hogy letéped a ruhám? – Kérdeztem el-elhaló hangon miközben a nyakamat csókolta. Egy hirtelen mozdulattal hanyatt fektetett és fölém magasodott. Az arcomba hulló tincseket eltűrte és a szemembe nézett.
- Szeretkezni akarok veled. - Suttogta a fülembe. A lehelete csiklandozta a bőröm. – Úgy, mint még soha senkivel. Kiélvezni minden egyes percet, amid veled tölthetek. – Gyengéden a vállamba harapott, amitől egy nagy sóhaj hagyta el a szám. Minden mozdulatával és érintésével azt sugallta, hogy szeret. Azt hiszem abban a pillanatban én voltam a legboldogabb nő a világon. Őrjítő lassúsággal szabadított meg a ruháimtól.
- Sose könnyíted meg a dolgom igaz? – Cirógatta végig testem a nyakamtól a melleimen keresztül a hasam aljáig. A lábaim automatikusan nyíltak szét, utat engedve simogató kezeinek, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Egy hangos nyögés hagyta el a számat, mikor megéreztem magamba, amit ő mosolyogva fogadott. A testemen végigfutott a jól eső borzongás. Nem bírtam azt az őrjítő lassú tempót, amit felvett. Többet akartam. Fordítottam a helyzetünkön és a csípőjére ültem.
- Gyönyörű vagy. – Suttogta mikor közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Kezével a derekamat és a hátamat simogatta. Rajtam volt a sor, hogy kényeztessem őt. Éreztem, hogy vágyik rám. Végigcsókoltam izmos mellkasát és minden egyes apró érintésre megremegett. Tovább haladva végigsimítottam kockás hasán. A simogatás útját újabb csókok követték, míg el nem értem az övig, amit kioldottam és kis segítséggel letornázta magáról a nadrágot. Hagytam, hogy visszahúzzon magához egy csókra és levegye a ruhadarabot, ami még a mellemet takarta. Velem együtt ő is felült és először csak simogatott majd csókkal borította be szabaddá vált tétrészeimet, amit én hátravetett fejjel élveztem. A testem őrült mód kívánta őt. És szinte megvesztem az újabb és újabb csókokért, érintésekért. Pillanatokkal később ismét alulra kerültem. Kezeimmel újra és újra végigsimítottam hátán és mellkasán, míg kezem meg nem állapodott boxerja vonalánál, ami mentén gyengéden húztam végig ujjamat. Hangos nyögés hagyta el száját és egész teste megremegett. Vágytól csillogó szemekkel nézett rám én pedig rá. A lassúságnak már nyoma se volt. Éhesen kapott ajkaim után, nekem erre a szenvedélyre és gyengéd vadságra volt szükségem. A férfira, aki szeret, és aki őrülten kíván. Megszabadultunk az utolsó ruhadarabtól is. Egy pillanatra megállt és végigsimított arcomon. Kapkodtam a levegőt és a testem is és lelkem is némán üvöltött érte.
- Szeretlek. – Suttogta ajkaimnak és megcsókolt. Ezzel egy időbe óvatosan belém hatolt. Szinte egyszerre kapta meg a testem a lelkem, amire vágyott.
- Szeretlek. – Mondtam halkan és csókunk mélyítésével gyorsított a tempón. Együtt léptük át a gyönyör képzeletbeli kapuját. Az első alkalom után nem hittem, hogy ezt lehet fokozni. Vállába harapva próbáltam elfojtani, kitörni kívánkozó sikolyom, testem görcsbe rándult az élvezet hullámtól. Minden porcikám remegett és lüktetett. A szívem dobogása csillapíthatatlannak tűnt és levegőért kapkodtam. Együtt próbáltunk lenyugodni és csak utána húzódott arrébb mikor ez sikerült. Fejemet a mellkasára vonta és végigsimított oldalamon mire egy kéjes sóhaj hagyta el a szám. A testem minden pontja túlérzékeny volt.
- Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rád. – Nevetettünk halkan.
A fél éjszakát azzal töltöttük, hogy szerettük egymást.
- Soha többet nem akarok nélküled lenni. – Mondta.
- Mindig veled feküdni és ébredni. Szeretlek. – Csókoltam meg.
- Én is szeretlek. – Viszonozta és valamikor hajnalban egymás ölelésében aludtunk el.
Leírhatatlan érzés volt mellette ébredni, úgy hogy tudom, van folytatás, hogy végre révbe értem és bűntelenül, titkolózás nélkül szerethetem azt a férfit, akire már olyan régóta vágytam és nincs semmi és senki, ami elválaszthat tőle. Egy kósza tollat húztam végig orrán.

 
- Ez így nem ér. – Morogta.
- Szokj hozzá. – Nyomtam puszit a nózijára és kikeltem volna az ágyból.
- Hova-hova?
- Tudod a barátnőd egyetemre jár, mellesleg hétvégén meccse lesz és edzésre is kell mennie.
- Elviszlek.
- De hát itt a kocsim.
- Akkor is. – Kérdőn néztem rá.
- Ugye most nem az jön, hogy mindenki tudja, Te barátnőd vagyok?!
- Ööö… Miért az baj?
- Nem. Nem baj, de feleslegesen aggódsz. Nem vagyok annyira kelendő.
- Na persze. Azért mert te nem veszed észre, hogy utánad csorgatják a nyálukat, én látom. Úgyhogy elviszlek.
- És gyalog jövök haza, vagy megkérem valamelyik hódolómat, hogy hozzon el?
- Francba.
- Tudod, imádom mikor féltékeny vagy, de ne aggódj nekem csak Te, kellesz. A nyáltócsákat pedig majd messziről elkerülöm. Legközelebb elvihetsz, nincs ellene kifogásom, hogy velem lejts végig a suli folyosóján. – Kacsintottam.
Összeszedtem magam és elbúcsúztam Cristől. Alighogy kiértem a kocsihoz megcsörrent a telefonom.
- Hola Iza? Fuvar kell?
- Hola. Ha nem gond.
- Nem dehogy. Nálunk vagy?
- Aha.
- Mindjárt ott vagyok. – Mondtam és bontottam a vonalat. Beültem a kocsiba és hazahajtva felvettem a kint várakozó lányt.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Ismerem a bátyámat. Nem fog elengedni, csak türelmesnek kell lenned.
- Az vagyok.
- Aha. Meg feszült.
- Ja. Ellenben veled. Utállak.
- Most miért?
- Néztél ma már tükörbe?
- Igen. Miért?
- Mert a homlokodra van írva, hogy ki lettél elégítve. – Mondta enyhén felháborodva. Elnevettem magam.
- Nevess csak. Kíváncsi leszek, hogy holnap reggel is így nevetsz e.
- Meglátjuk.
- Normális esetben megkérdezném milyen volt és kérném a szaftos részleteket, de kegyetlen mód ki vagyok éhezve és épp elég látni a kielégült fejed, szóval kímélj meg.
- Nem állt szándékomba reggelire tálalni a nemi életem. – Igazából örültem neki, hogy nem kellett róla beszélnem már attól beindultam, ha csak egy-egy pillanat eszembe jutott az éjszakából…
Talán ettől, talán a friss kapcsolattól vagy talán attól, hogy annyit vártunk egymásra, nem tudom, de nem volt az-az edzés, ami kellő képen kifárasztott volna minket, hogy ne estünk egymásnak. Az egész hét így telt.
Aztán Cris pénteken haza utazott a szüleihez Portugáliába és vitte a kis törpét is, akivel nagyon sok időt töltöttem ebben az egy hétbe. Megígérte, hogy szombaton ott lesz a meccsemen. Furcsa volt otthon lenni, de örültem is, mert kicsit Ikerrel lehettem, bár nem bizonyultam túl jó társaságnak.
- Ha nem nyugszol meg, esküszöm benyomlak a víz alá. – Mondta bátyám.
- De nem bírok…
- Gyere ide és ülj le. – Nagyot sóhajtottam és leültem mellé. Felhúztam a lábaim, és az oldalához kuporodtam, mint régen.
- Félek. – Suttogtam.
- Mitől?
- Hogy nem leszek elég jó. Iker ők megbíznak bennem, és ha nem tudok teljesíteni, akkor nem csak egy csapatnak okozok csalódást, hanem egy csomó más embernek is. Szurkolóknak, barátoknak. És magamnak is.
- Azt hittem Crisről ragadt rád egy kis önbizalom is, ha már így összenőttetek. – Vigyorgott én pedig elpirultam.
- Sajnos az velünk született dolog, és ahogy most érzem magam belőlem kimaradt. – Morcoskodtam. – Olyan jó lenne, ha olyan lehetnék, mint Te. Te maga vagy a nyugodtság. Árad belőled az önbizalom.
- Tudod jól, hogy ez sokszor csak a látszat. – Bólintottam. – Ne hidd, hogy én nem félek, mert igen is szoktam. Én is rettegek attól, hogy csalódást okozok, de nem ezzel a gondolattal kell neki indulni egy meccsnek, hanem azzal, hogy végig csinálod, hogy képes vagy rá. A csapat bizalmat szavazott neked, mikor beállított a keretbe, ahogy nekem mikor annak idején szinte gyerekként állítottak be a csapatba és akkor is mikor megkaptam a csapatkapitányi szalagot. Te tudod milyen nehezen élek meg egy-egy vereséget, kapott gólt, mikor rajtam áll vagy bukik egy mérkőzés. De a kudarc is az életünk része és a nélkül nincs előrébb jutás, a nélkül nem fejlődünk és a kudarc az, ami erősebbé tesz. Mindenki másképp dolgoz fel egy-egy vereséget, de túl kell lépni rajta, felállni és küzdeni tovább. Bárhogy is alakuljon a meccs holnap, én tudom, hogy beleadsz mindent. És én már így is büszke vagyok rád. – Ölelt meg. Iker mindig képes volt megnyugtatni. És ha Ő már most büszke rám, akkor nincs mitől félnem.
Már a pályán álltam, de Cris még sehol nem volt. Iker és a többiek is ott ültek a lelátón, de Őt nem láttam sehol.
- Ne aggódj, ideér. – Tette vállamra a kezét Iza.
- Remélem. – Tördeltem a kezem.
- Hé erre még szükséged lesz ma.
- Jó, jó. Csak ideges vagyok.
- Nyugodj meg, ha kapsz most egy idegösszeomlást, azzal nem segítesz.
- Tudom. – Hajtottam le a fejem. Valahonnan erőt kellett gyűjtenem. A kapu felé néztem és eszembe jutott az alig egy hetes kalandunk a gólvonalon. Szerintem bele is pirultam, mert éreztem, hogy tüzel az arcom.
- Mennyire perverz vagy te. – Lökött meg Iza.
- Most miért?
- Szerinted nem láttam, hogy hova néztél? Egy kézilabda kapu még senkit nem hozott így zavarba, legalább is nem ilyen távolságból. Egyébként megjött a lovagod. – A lelátó felé kaptam a fejem. Ahogy tekintetünk találkozott nekem elmúlt minden bajom mintha elszívta volna a negatív energiáimat. Tátogott egy neharagudj-ot én pedig picit megráztam a fejem jelezve, hogy semmi baj.
A meccs elkezdődött és minden úgy volt, ahogy Martinék mondták. Nem is érdekeltem őket. Mintha ott se lennék így történt, hogy én dobtam a meccs első gólját. Hihetetlen érzés volt, ahogy több száz ember nekem tapsol, és hogy mekkora örömet okoztam a csapattársaimnak. Iza volt az első, aki lepacsizott velem és gyorsan meg is ölelt. A lelátóra néztem és ujjaimmal szívecskét formálva, mutattam fel Crisnek, hogy ez a gól bizony az övé volt. Ezt mind pillanatok alatt. Ugyanis itt nem volt idő nagy örömködésre. Talán 15 perc is eltelt mire először lejöttem a pályáról. A Valenciai csapatnak igen lassú volt a felfogása. Már a negyedik gólomnál jártam mikor valakit rám állítottak.

Igaz nehezebben, de így sikerült gólt dobnom. Ők nem óvatoskodtak. Sikerült néhány játékos által nagyot esnem, de mindig felálltam. A meccset egy kisebb könyék nyúzással megúsztam és életem első meccsét nem kis fölénnyel megnyertük 28-21-re. Hihetetlen boldog voltam és úgy éreztem, rendben van az egész életem. Mindenem megvolt, amit ember kívánhat magának. Család, szerelem, barátok. Minden túlon túl tökéletes volt. Szinte mesébe illő, és nem gondoltam, hogy ez a mese valaha véget ér…