6 - Kézzel - lábbal

Telefonom csörgésére ébredtem. Beletelt pár másodpercbe mire felfogtam bármit is a külvilágból. Végül eljutott a tudatomig, hogy fel kéne vennem.
- Haló! - Szóltam bele álmosan. Mire csak nevetést hallottam.
- Nem mondod, hogy te még alszol? - Kérdezi Iza.
- Hát mivel felébresztettél már nem.
- Hát szívem nem fogsz örülni.
- Miért? Mennyi az idő?
- Tíz perc múlva ott leszek érted!
- Basszus. - Ültem fel hirtelen, ami nem volt túl jó ötlet. Átkozott alacsony vérnyomás. Pár pillanat múlva szólaltam meg újra. - Kapok hosszabbítást?
- Kétszer 15 perc elég? - Nevetett
- Elég! - Feleltem és már dobtam is arrébb a telefont. Gyors zuhany és hajmosás után hajszárítás, sminkelés. A hajamat lazán feltűztem. Ki-be rohangáltam jó szokásomhoz híven és akaratlanul is eszembe jutott Cris, mikor rám hozta a frászt, na meg ami utána volt, és ami nem.
Nagy ruha vadászatom eredménye egy kék, pántos pólóruha lett. Ugyan nem pasizni megyek, de jogom van csinosnak lenni. Egy fekete mintás harisnyát vettem fel. A ruhát feldobtam egy vékony fekete övvel és egy ugyanolyan színű magas sarkúba, bujtattam a lábam. Vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre és teljesen meg voltam elégedve azzal, amit láttam. Az órám szerint lejárt a fél óra ennek rendje szerint megcsörrent a mobilom.
- Na, siker?
- Siker!
- Szuper. Öt perc és ott vagyok. - Azzal bontotta a vonalat. Magamhoz vettem a táskám és egy kis kabátot.
Az ajtót zártam, mikor lefékezett az ezüstszürke Audi. Behuppantam barátnőm mellé, aki amennyire tudott végigmért.
- Ezt mind fél óra alatt hoztad össze? - Hitetlenkedett.
- Miért, nem jó? - Mosolyogtam.
- De, nagyon is. Bulira fel. - Kiáltotta el magát és felhangosította a zenét. Igazi party arc. A belvárosba letette az autót. Nem voltam még a MONDO-ba de bármerre néztem, nem láttam a helyet. Közbe Iza kiszállt.
- Gyere, megmutatom, hogy bulizunk mi. - Hajolt vissza egy mosollyal az arcán. Követtem a példáját. Egy bárba mentünk ahol már ott volt néhány csapattársunk.
- Hola chicas! - Köszöntünk valamennyien szinte egyszerre.
- Tehát Hangám. Nálunk a cél nem sarokra, vagy utcára van, hanem kocsmára. - Vigyorgott. - A hely ahova tartunk, pedig öt kocsmányira van. Mindegyikbe bemegyünk. Iszogatunk, hülyéskedünk, hogy mire odaérünk, meglegyen az alaphangulat. Ez lesz a te beavatásod. - Tájékoztatott Lia. Mosolyogva bólintottam rá. Miért ne?
- Oké! Akkor mit isztok? - Fordultam a kis csapat felé.
- Tequilát. - Adták az egyértelmű választ. A pulthoz tipegtem ahol egy fiatal srác, törölgette a poharakat és a kis társaságot bámulta. Hajaj csajok akadt egy hódolótok. Mosolyogtam magamba.
- Hola! - Hívtam fel magamra a figyelmet egy köszönéssel.
- Hola. Mit adhatok?
- Hat tequilat kérnék. - Mondtam, és miután megkaptam, fizettem és visszamentem a csajokhoz.
- Nem így kell piát kérni szívem.
- Hát hogy? - Értetlenkedtem.
- Ezt figyeld. - Hajtotta fel az egyik pohár tartalmát Lia. Kíváncsi voltam mit ad elő. Mind őt figyeltük. Ahogy az ujja köré csavarja a srácot. Néhány kedves szó egy kis szájrágás csábos pillantás és ingyen volt a szesz. Ó hát ezt én is megcsinálom. A harmadik kör tequila után távoztunk és a következő helyre mentünk. Nyugtáztam, hogy éjfél előtt nem érünk oda a megbeszélt helyre, de a fiúk révén már tudtam, hogy a jobbak sose érkeznek korán.
A következő bárban Iza kérte az első kört, amit fizetett.
- Na chica, Te jössz. - Bökött meg Lia. Az alkohol feloldott minden gátlást bennem. Pultosokat nem szoktam szédíteni. Ha jól belegondolok az utóbbi közel másfél évben senkit, nem csábítgattam. Na nézzük mi maradt a pasi fogó képességeimből. Ez egy próbának nem is lesz rossz.
- Hola! - Vettem elő a lehető leglágyabb hangom és a legsejtetőbb mosolyom. Megvártam, míg felém, fordul. Először a szemébe néztem. Jól láthatóan végigpásztáztam a testét, amit egy vékony, fehér ing fedett. Meg kellett állapítanom, hogy nem is volt rossz. Így nehéz játszani a szerepem. Újra a szemébe néztem és beharaptam az alsó ajkam, mire a srác nyelt egyet. Ezzel együtt lenyelte a szavakat is. Mosolyogva oldalra fordultam, adva neki egy kis időt, hogy összeszedje magát. Pár pillanat múlva a pilláim alól néztem fel rá kicsit döntött fejjel. Aztán, mint akit bokán rúgtak észhez tért.
- Mit adhatok a szép hölgynek? - Kérdezte és igyekezte a legmegnyerőbb stílusát adni.
- Kérnék hat vodka tonicot. - Gondoltam ideje váltani. - És amit te iszol. - Mondtam de, tudtam, hogy neki nem lehet.
- Nem ihatok munkaidőbe.
- Kár. - Mondtam tettetett csalódottsággal.
- Tudod mit? Kárpótlásul erre a körre a vendégem vagy. - Kacsintott.
- Ugyan erre semmi szükség. - Próbáltam tiltakozni és már a tárcámért katattam, mikor lefogta a kezem.
- Ragaszkodok hozzá.
- Hát jó! Köszi. - Mosolyogtam rá. Majd hátrafordultam és kacsintottam a lányoknak...
- Ez új rekord. - Emelte pacsira kezét Iza.
Jól sejtettem, hogy csak éjfél körül érünk a kiszemelt helyre. Jókedvből nem volt hiány. Vihogtunk mindenen.

Be se léptünk a szórakozóhelyre már mentünk táncolni. Ami elég túlfűtöttre sikerült. De hát kit zavart ez akkor éppen. Nem akartam tudomást venni semmiről. Csak élvezni akartam a lüktetést, amit a zene dübörgő ritmusa okozott. Hagytam, hogy az érzés magával ragadjon. Nem foglalkoztam semmivel, és végre nem gondolkodtam. Annyi alkoholt megittam, mint még soha és fogalmam sem volt honnan jött csak adták. A tánc persze nem engedte, hogy teljesen kiüssem magam.
A következő dolog, amit érzékeltem a két kéz volt a csípőm oldalán és egyre lejjebb csúszott. Magához rántott. Iza állt előttem szintén egy pasi karjaiba és elég homályos volt a tekintete. Látszott rajta, hogy ő már nincs észnél. Lefogtam a taperolóm kezét, mikor elkezdte feljebb húzni az amúgy sem hosszú ruhámat. Eszembe jutott, hogy miért is utálok szoknyába bulizni. Szembefordultam a sráccal. Nem volt ismerős. És még csak jól se nézett ki.
- Bocs haver. Állj tovább, mert én még nem vagyok hozzád elég részeg. - Kiabáltam túl a zenét, hogy hallja. Ha nem vettem volna komolyan ezt a dolgot, akkor arckifejezésén még nevettem is volna. De nem játszottam a tűzzel. - És vidd a haverodat is. - Fordultam meg, de akkor már hűlt helye volt Izának és a srácnak is. Idegesen kapkodtam a fejem jobbra, balra és a tömeget pásztáztam, hátha meglátom valahol. A mosdók felé mentem csak nem volt annyira részeg, hogy lelépjen a pasival, de ott nem volt. Megnéztem a disco összes rejtett, sötét zugát, de semmi. Megkérdeztem pár ismerőst is, de a bulin lévők nagy része a saját nevével nem volt tisztába. Kisiettem az épületből. Nagy kő esett le a szívemről mikor megláttam barátnőmet egy kocsinak dőlve.
- Jól vagy? - Léptem oda hozzá.
- Asszem. - Nyökögte. Hívtam egy taxit, és haza fuvaroztattam Izát utána, pedig magamat. Azok után valahogy nem volt kedvem ott maradni.
Lerúgtam a magas sarkút a lábamról és szinte biztos voltam benn, hogy egy darabig nem veszek fel ilyen lábgyilkost. Miután letusoltam és felvettem a pizsamámat átmentem Iker szobájába és bebújtam az ágyába. Magamhoz öleltem a takarót és mélyen beszívtam az illatát. Hiányzott. Nagyon reméltem, hogy az edző elenged a meccsre, mert már nagyon utáltam egyedül lenni. Letettem a fejem és már aludtam is.

Magasan járt a nap mikor ébredezni kezdtem, de nem is akármire. Ajtódörömbölésre.
- Mi van ég a ház? - Morogtam és levánszorogtam a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót.
- Remélem valami állati fontos, halaszthatatlan dologról van szó, mert... - Félbehagytam a mondatot. A látogatóm csak vigyorgott én pedig hirtelen megszólalni se tudtam, de megtaláltam a hangom.
- UNAIIII!! - Ugrottam a nyakába.
- Szia húgi. - Vigyorgott tovább. Úgy csimpaszkodtam, rajta, mint egy kis majom.
- Ezt nem hiszem el. Hogy kerülsz te ide? Gyere már be. - Húztam magam után. Nem számított, hogy miattam, nem tud mozogni.
- Hé ne pörögj már annyira. Egyébként meglepetés.
- Hát jól meglepődtem. Mikor jöttél és hogyan? Nem kell suliba menned? Vagyis holnap. Mond már! - Szóltam rá.
- Ha hagynál szóhoz jutni.
- Jó-jó, mond.
- Na tehát. Jövőéten se suli, se munka. Iker mondta, hogy egyedül vagy, mint a kisujjad. És elmesélte mi történt Joonaval. Megjegyezném eléggé bánt hogy, nekem nem szóltál.
- Ne haragudj. - Bújtam oda hozzá.
- Na ezzel már nem hatsz meg.
- Deee! - Néztem rá nagy boci szemekkel.
- Hihetetlen vagy. - Nevette el magát és átölelt. Őt is nagyon szerettem bár nem álltunk annyira közel egymáshoz, mint Ikerrel.
- Mihez van kedved?
- Nekem ugyan semmihez. - Ráztam meg óvatosan a másnapos fejem.
- Ne már! Itt vagyok, te meg döglesz?
- Igen. Hulla vagyok. Iker azt nem mesélte, hogy kézizek?
- Mit csinálsz?
- Kézilabdázok.
- Áruló! - Röhögött.
- Nem is!
- De is.
- De nem! - Felálltam és elkezdtem énekelni a Real Madrid himnuszát. És közben a csuklómon lévő tetoválást mutogattam neki.
- Jó-jó! Eléég! Elhiszem! - De nem hagytam abba...
- Iker, Én hatalmas hibát követtem el... Ezt hallgasd... - Hallom meg a beszélgetését, amit nem felém intézett. Odanéztem ahol ő állt.
- Te mit csinálsz? - Hagytam abba az éneklést mikor észrevettem, hogy felém, tartja a telefont, amiből nevetés szűrődött, de hangom hallatán abbamaradt.
- Ööö, semmit.
- Add azt ide. - Utaltam itt a mobilra.
- Dehogy adom.
- Akkor elveszem. - Mondtam és ráugrottam Unaira, a földön kötöttünk ki. Közben a megbillent dohányzóasztalról leszédült a váza.
- Nyugodj békében Unai. - Hallottam meg Ramos halál komoly hangját majd a nevetést. Ezen nekem is kellett és így kedves bátyám előnyt szerzett. Utána eredtem. Épp a medence felé futott, ami mellé ki volt húzva a slag. Meg fogtam és megrántottam, amitől megfeszült. Unai megbotlott benne és belezuhant a vízbe. A telefont még időbe eldobta. Odasétáltam, mint aki jól végezte dolgát és felvettem.
- HANGAA! - Jesszus a fülem.
- Ne üvölts már Iker. Mindenki jól van, senki se halt meg. Csak az öcséd lett kicsit vizes. - Kuncogtam.
- És mit törtetek össze?
- Csak azt az ocsmány vázát, ami az asztalon volt.
- Huhh. Már azt hittem a tvt.
- Nyugi. Ha az lett volna, magam vetettem volna véget az életemnek vagy Unaiénak.
- Ha lehet, ne szedjétek szét a házat.
- Okéé! Hééé te hova mész? Még nem végeztem! - Kiabáltam Unai után. - Bocs tesó mennem kell. Szökik az ürge. Puszi. - Bontottam a vonalat.

Reggel az első utam Martinhoz vezetett, hogy megkérdezzem, elenged e szerdán.
- Jó reggelt. - Robogtam be az irodába.
- Szia Hanga!
- Lenne egy kérdésem.
- Hallgatlak.
- Ellóghatnám a szerdai edzést? A szezon első meccse lesz, és idegenbe játsszák.
- Ha Rocas elenged tőlem, mehetsz, de ne csinálj belőle rendszert?
- Hogy értve?
- Hát ne menj minden héten.
- Ja, dehogy. És köszönöm. Délután találkozunk. - Köszöntem el és mentem az előadásomra. Vagyis mentem volna, de kedves barátnőm magával rángat a mosdóba.
- Veled meg mi van? - Olyan kétségbeesett képet vágott, mint egy utcára került kiskutya.
- Hanga. Mit csináltam szombaton?
- Mire gondolsz? - Vontam össze a szemöldököm.
- Nem emlékszek semmire és nézd meg a nyakam. - Húzta félre a sálát. - Azt se tudom, hogy kerültem haza. - Elmosolyodtam. - Ez nem vicces Hanga mindjárt megőrülök.
- Ne aggódj. Én vittelek haza. Vagyis egy taxi, de nem hagytalak egyedül. Azt ott a nyakadon meg biztos attól a sráctól kaptad, akivel táncoltál, de több nem volt, minthogy táncoltatok és taperolt.
- Huhh. - Látszott rajta, hogy megkönnyebbült. - Köszi.
Egyből vidámabb lett, aminek őszintén örültem. A délutáni edzésen teljes erőbedobással hajtottam. És igazán jól is esett. Az öltözőbe a bulival kapcsolatos nagy sztorizgatás elmaradt ugyanis rajtam kívül mindenkinek filmszakadása volt. Én meg ugye nem figyeltem mindenkire.
A parkolóba Unai várt rám.
- Hát te?
- Megnéztem az edzésedet.
- És? - Kérdeztem kikerekedett szemekkel nagyon érdekelt, hogy mi a véleménye.
- Jó vagy kislány. Ha ezt nem látom el, se hiszem. Te tuti erre lustultál annyit. - Nevetett. Na igen. Én inkább voltam híres arról, hogy fél napokat átalszok nem, hogy még edzésekre járjak.
- Megyünk meccsre szerdán, de pszt. Nem mondjuk el Ikernek.
- Öhm csak te mész.
- Miért?
- Vissza kell mennem, de majd csak szerdán, úgyhogy a gondolod most elmehetünk anyuékhoz. - Mondta. Persze erre nem mondhattam nemet. Útközben Unai az én játékomat elemezte és bár soha nem kézilabdázott igyekezett jó tanácsokkal ellátni. Apu örült, hogy kiderült micsoda tehetség is az ő pici lánya. Anyu meg hát anyu marad. Az apák dolga büszkének lenni az anyáké pedig az aggódás. Miután megmutattam nekik egy videót apunak szó szerint le kellett nyugtatni anyát, mert teljesen kikészült az eséseimtől. Hiába magyaráztam neki, hogy ez ezzel jár és, hogy ettől nem lesz semmi komoly bajom.
Persze megkaptam az alapos oktatást.
- Hanga ugye tudod, hogy nagyon óvatosnak kell lenned? - Kezdte apa.
- Igen tudom, és megígérem, nem fogom fejelgetni a kaput, se a pályát. - Persze erre csak egy szúrós pillantást kaptam. A kislányként szerzett fejsérülésem amnéziát okozott. Nem tértek vissza bizonyos dolgok. Az orvosom szerint, akihez a mai napig el kell járnom félévente egyszer, főleg az okozza a maradandó emlékezet kiesést, hogy egy teljesen más környezetbe folytattam az életem. Mindenesetre egy újabb fejre mért trauma akár halálos is lehet az én esetembe. Ettől függetlenül nem kezeltek másképp és nem tiltanak el dolgoktól, csak néha emlékeztetnek rá, amikor olyanra készültem. Ilyen volt a snowboardozás a nyaralás és minden program ahol Ikerrel, Unaival és a focistákkal voltam. Most pedig a kézilabda ahol ők ugyan nincsenek ott, de én igen és ez bőven elég. A szülők nagyon örültek a látogatásunknak, hisz nálam kevesebbszer már csak kedves bátyámat látják, akinek, muszáj volt egy másik kontinensre költözni.
A szerda hamar eljött és már mindketten a reptéren vártuk a gépeinket. Iker természetesen nem tudta, hogy megyek. Eléggé le is volt törve, de akkor akadt ki igazán mikor megtudta, hogy a kedves öccse se megy. Mi voltunk a legrosszabb testvérek a világon és még a telefont is ránk csapta. Mi pedig fogadtunk Unaival, hogy mikor hív újra én mondtam a közelebbi időpontot. Így Uni főzte a vacsorát.
Én csekkoltam először. Elbúcsúztunk egymástól én, pedig felszálltam a gépre. Vártam a találkozást és nem csak Ikerrel, hanem Crissel is.