2012. február 1., szerda

4 - Kézzel - lábbal

 Minden új

Crisék hazamentek. Nem volt kedvem beszélni arról, ami történt. A szobámba pakolásztam a papírjaimat, kerestem, amik kellhetnek a sulihoz. Persze a fele nem volt itt és ki is kellett iratkoznom. Tárcsáztam a Finn intézményt. Ezek az északiak fantasztikusan hülyék.
Az igazgatónő nem értette, meg miért akarok másik iskolába menni.
- Nézze hölgyem, asszonyom vagy bánom is én. Madridba élek mégis, hogy a fenébe járjak innen oda? És nem, nem fogok odaköltözni. Csak kérem, küldje el az aktámat a szükséges iratokkal. - El se hittem, hogy végre rá bólintott. Letipegtem a konyhába.
- Szia! - Huppanok le Iker melletti bárszékre. Épp szendvicset evett.
- Szia. Kérsz? - Tolja elém a tányérját. Megrázom a fejem. - Mi jót csináltál?
- Csillagászati összegű telefonszámlát. - Vigyorogtam. - Lekértem a suliból a papírjaimat, de lezsibbadtam. Én el se hiszem, hogy ilyen embereket igazgatói székbe ültetnek. Nem értette meg, hogy miért nem járhatok oda. Ne nevess. Nagyon kiakasztott.

Két nap múlva megjöttek az iratok aláírtam néhány papírt majd a már előre megcímzett borítékba tettem és vissza is, adtam a postásnak. A Madridi egyetemre csak szeptember elején tudtam bemenni. Volt két hetem, hogy felkészüljek lelkileg az újdonságra. Nem nagyon volt gondom a beilleszkedéssel, csak hajlamos voltam a számat nem befogni mikor kellene. Az új diák húzza meg magát dolog valahogy ellenkezett az elveimmel. Persze mondhatják, hogy nagy arcom van, de nálam ez csak természetes védekező reakció. Ha nem bántanak én se bántok senkit.
A fiúk kiélvezték a szezon előtti szabad időt és nyaralni mentek. Nekem nem volt kedvem és azt az időt inkább a szüleimmel töltöttem.
A suliba gond nélkül felvettek. És egész jó volt. Annak viszont nem feltétlenül örültem, hogy a tesi kötelező, de majd csak túlélem valahogy.


Az első nap szeptember 5-e. Reggel a fejemre húztam a takarót mikor megszólalt az ébresztő. Pár perc múlva egy ismerős dalt kezdett el játszani a mobilom.
- Már fenn vagyok. - Veszem fel.
- Jó csak biztosra akartam menni.
- Oké. Akkor akár le is teheted.
- Tedd le te.
- A-a! Felesleges reggeli mozdulat lenne.
- Jót fog neked tenni az a tesi óra.
- Haha. De vicces valaki. - Morcoskodtam. - Szívesen elfutkározok én csak ne vezényszóra, kelljen.
- Ne gyerekeskedj. Öltözz és menj. - Adta utasításba.
- Most mit vársz tőlem? Még csak 20 vagyok, megtehetem. - Vigyorogtam.
- Na sipirc.
- Igenis főnök. Majd jelentkezem! Sziaa. - Köszöntem el.
A reggeli fürdőszobai teendők után a ruhás szekrény előtt állva vártam az ihletet, de nem jött. Így csak simán Hangásra vettem a figurát. Cső naci, póló, magasított szárú sportcipő. Egy válltáska néhány szükséges dologgal. Laza smink, kicsit kócos haj egy utolsó pillantás a tükörbe és irány a konyha. A gyomrom kicsit görcsbe volt, de egy pohár narancslevet leküzdöttem. Felkaptam az x6-os kulcsát és útnak indultam.
Az egyetem szintén a külvárosba volt csak a másik oldalon. Beálltam egy üres parkolóhelyre közel a bejárathoz. Oké nagy levegő kiszállás. Ahogy kiléptem az aszfaltra minden bajom elmúlt.
- Az a hely foglalt. - Szólt oda egy lány, aki pár hellyel arrébb állt.
- Most már. - Jól kezdődik. Jóformán még ide se értem.
- Nem érted? Oda nem állhatsz. - Erősködött tovább. Ki ez? Valami parkoló őr?
- Már megtettem. - Rázom meg a kulcsom előtte és bementem az épületbe. A taniroda felé vettem az irányt órarend ügyben.
- Mi a franc ez?! - A körülöttem lévők mind engem néztek. Upsz ez kihallatszott. Igyekeztem nem foglalkozni a kíváncsi és kérdő tekintetekkel. A lapra koncentráltam, ami káromkodásra késztetett, de mégis hogy reagáljam le azt, hogy öt nap alatt tíz óra tesi van? Nem sport szakra jelentkeztem, hanem kibaszott építészmérnöknek. Valami nagyon elkerülte a figyelmem. Nincs mese. Aláírtam a halálos ítéletemet. Elővettem a mobilom. Lefotóztam az órarendem és elküldtem mmsbe Ikernek az alábbi szöveggel.
- EZT NAGYON MEGSZÍVTAM TESÓ. HA TÚLÉLEM EZT A NAPOT, ELMONDOK EGY IMÁT. Puszi.
Sóhajtottam egyet és beültem az első előadásomra. Szerencsére itt már nem, muszáj ismerni mindenkinek mindenkit. Itt se volt másabb, mint Finnországba. Így az óráim hamar elmentek, aztán jött a két tesi. Bementem a terembe a tanárt kerestem tekintetemmel.
- Jó napot. - Léptem oda egy tréningruhás pasihoz.
- Ó, heló, te biztos Hanga vagy. - Bólintottam.
- A nevem Ambros Martin az edző. – Kezet ráztunk. Legalább normálisnak tűnik. Lehet még azt is, meg tudom beszélni vele, hogy ne nehezítsük meg egymás dolgát. Én elüldögélek itt láb lóbálva és mindenki boldog lesz. – Gyere, adok felszerelést. – Indult el kifelé. Miiii? Már most? Visszavontam, tutira nem normális az ember. Arcomat látva elmosolyodott. – Nyugodj, meg csak kíváncsi vagyok, mit tudsz. Év elején külön szedjük a tanulókat.
- Élsportolókra és bénákra? – Horkantam fel. Mi ez a diszkrimináció kérem.
- Inkább tehetségekre és kevésbé tehetségesekre.
- Előre szólok, hogy én a második csoportba tartozok.
- Majd meglátjuk. Még azt se tudod, mit kell csinálni. – a kezembe nyomott egy fekete rövidnadrágot és egy fehér pólót, amin az iskola neve és a város logoja díszelgett. Elvonultam átöltözni. Mikor végeztem egy lány odajött hozzám.
- Hé új lány.
- Hanga. – Mondtam egykedvűen.
- Az lényegtelen. A helyemre parkoltál. – Ó hát most komolyan egy parkolóhelyen vitázunk?
- Bocs. Mit is mondtál, hogy hívnak? Csak, mert nem láttam felfestve a neved.
- Mégis mit képzelsz te magadról?
- Hát nem azt, amit te rólam. Különben meg higgadj le az csak egy parkolóhely.
- Miattad a suli legtávolabbi helyén tudtam csak megállni.
- Figyelj, ha lesz időm, majd megsajnállak, de ha gondolod, miután végeztünk, elviszlek a kocsidig. Nem venném a szívemre, ha miattam, kopna el a cipőd.
- Azt hiszed menő vagy mi? Meg hogy neked mindent lehet igaz? Várj, csak míg elkezdődik az óra. – Meg se várta válaszolok-e csak sarkon fordult és elviharzott. Egy vállrándítással elintéztem a dolgot magamba. Pocsék egy első nap ez.
A falnak dőlve vártam, míg kezdetét veszi a kínzás. Lassan megtelt a lelátó is. Ki hitte volna, hogy ilyen érdekes egy szelektálás. A pályán csak lányok voltak.
- Rendben akkor tizenöt kör futás. A körbe a lelátó lépcsője is beletartozik. – Adta ki a parancsot az edző. Ez beteg. De most komolyan. Beálltam én is a sorba és futni kezdtem, egy csepp lelkesedés nélkül. Egyszer csak ott termett mellettem az a lány, aki az öltözőbe is belém kötött.
- Az ember azt hinné, hogy Casillas húga fel tud valamit mutatni, de úgy néz ki a név nem minden. – Mondta lenézően. – Szánalmas vagy új lány. – Nevetett és elhúzott. Olyan érzelmek törtek elő belőlem, amik már régen nem. Legszívesebben levertem volna a csajt, azért mert szánalmasnak tart. Miért baj az, ha nem akarok kitűnni? Másrészről pedig nehezen vallottam be, de igaza volt. Ikerre gondoltam. Most komolyan rá hozzak szégyent? A családomra? Ha magamért nem is tennék meg dolgokat értük bármit. Megpróbáltam kizárni mindent, ami körülöttem, van. Azt hogy hol vagyok és, hogy miért is futok körbe-körbe. Átadtam magam a testmozgás örömének. Gond nélkül lefutottam a kiszabott távot.
- Oké akkor most bemelegítés. – Igyekeztem nem tudomásul venni, hogy ezt is utasításra csinálom.
- Most pedig kapura dobálunk. – Dobálunk? Kapura rúgni szokás! Ja hogy ez kézilabda. Nézzük csak hol is, hagytam abba a pályafutásom? Aha, el se kezdtem. Még középsuliba játszottam néha a fiúkkal, de, csak ha nem volt meg a csapat.
- Hanga, kapuba. – Utasított az edző. Tessék? Én nem Iker vérszerinti húga vagyok. Istenem, de be fogok égni. Nagyon be fogok égni. A kedves barátnőm meg már röhög a markában. Na jó, van más választásom? Álltam már kapuba, de áááá… Mikor volt az már? Hú Iker nem egyszerű Madridban a testvérednek lenni.
Na persze ki kezdte? Nem is kérdés. Ahogy az sem, hogy most már tuti leverem a csajt. Még jó, hogy résen voltam különben simán arcon talál. Mi ez? Valami kegyetlen beavatási szertartás? A reflexeim egész jók. Így jó párat ki tudtam védeni, de betudtam ezt annak, hogy nagyjából annyira tudhatnak játszani, mint én. Miután mindenki dobott legalább egyszer kapura Martin szétválogatta a csapatot. Nem tudom mi alapján ítélte meg, hogy jó leszek pályán mikor még csak nem is, dobatott velem, de a tehetségesek közé sorolt pedig jó, ha 40%ot teljesítettem kapusként. Két csoportra osztotta a társaságot és játszatott minket. Igyekeztem összeszedni minden tudásom. Magamon is meglepődtem mikor beállva a falba labdát, kaptam, és a kapuba dobtam. Mikor a fiúkkal játszottam, azt hittem csak azért tudok a falba érvényesülni, mert kisebb voltam, mint Ők, de ezek szerint ehhez tehetségem van, ami jó érzéssel töltött el és őszintén szólva élveztem a játékot. Ezek után nem számított semmi, csak, az hogy gólt lőhessek. Elterültem a pályán mikor Martin belefújt a sípjába.
- Te nem vagy semmi és el akartad játszani a bénát. – Értetlenkedett a parkolós lány.
- Te se. – Nevettem lihegve. Sok volt ez nekem, hisz nem sportoltam rendszeresen. – Köszi.
- Mit?
- Hogy beszóltál a futás elején. Ösztönző volt. – Álltam fel.
- Ez esetben nagyon szívesen. Bocs hogy olyan undok voltam.
- Semmi vész. Holnaptól nem állok a helyedre.
- Ugyan, csak kellett egy ok, hogy belekössek az új lányba.
- Hanga egy percre. – Szólt az edző.
- Mit akar? - Kérdeztem halkan a mellettem állótól.
- Van egy sejtésem, szerintem, be akar venni a csapatba. Év elején mindig ez a program. Felfedezi az új tehetségeket. Aki nem az, az a mai naptól leadhatja a tesit.
- Ó persze majd pont engem. Te bent vagy?
- Igen. És pont rád lenne szükségünk, na de én megyek. Majd találkozunk.
- Oké. – Intettem neki és az edzőhöz mentem.
- Tehát. Ez a teljesítmény igazán lenyűgöző. Nem lenne kedved beállni az iskolai csapatba?
- Kedvem? Nekem? A mai nap után?
- Igen. – Mondta kicsit zavartan. Lehet más már kapva kapott, volna az alkalmon, de nekem ezt meg kellett beszélnem egy csapat focistával.
- Válaszolhatok holnap? Meg kell beszélnem a válogatottal, hogy mit szólnak az én kézilabdás karrieremhez.
- Ohh ha esetleg egy felvétel segít, azt tudok adni.
- Felveszi az órákat?
- Igen, hogy kiküszöböljük a hibákat.
- Ártani nem árthat. – Mosolyodtam el és az irodába mentünk. Egy pendrivera feltöltötte a videót és odaadta.
- Köszönöm.
- Remélem, jól döntesz. – Mondta még és visszamentem az öltözőbe.
- Hát te? Rám vártál?
- Aha. Ha már felajánlottad, hogy elviszel a kocsimig. – Nevetett.
- Elárulod, hogy hívnak? Ez már kezd kellemetlen lenni.
- Izabell a barátoknak csak Iza. Mit akart a mester?
- Bevenni a csapatba.
- Éés igent mondtál? Ugye igen?
- Még nem válaszoltam, de holnap fogok. – Beszélgettünk még egy keveset. Iza ízig vérig Brazil. Még a szüleivel költöztek ide Spanyolországba, mert a munkájuk pár évre ide hívta őket azóta  ők visszaköltöztek, de Izának annyira megtetszett ez az ország, hogy itt maradt. Ő most kezdi a harmadik évét az egyetemen és ugyan ennyi ideje a csapat tagja. Sok közös volt bennünk. Szimpatikus lány volt annak ellenére, hogyan indult az ismerkedésünk...

 Iza

Jó másfél óra beszélgetés után elmentem haza. Átöltöztem és bevetettem magam a konyhába. Nagyon éhes voltam már. Ha jól belegondolok mióta Joonaval vége lett, nem éreztem magam éhesnek, csak ettem, mert mégiscsak kellett valamit, de azt se vittem túlzásba és ez meg is látszott rajtam. Miután végeztem, felhívtam Ikert.
- Szia! Túlélted?
- Szia! Igen. Mond csak gép közelbe vagy?
- Egy perc és ott leszek. – Mondja és már hallom, ahogy ügyködik.
- Küldök egy videót. Nézd meg és hívj fel, hogy mi a véleményed.
- Oké. – Mondta és letettem. Átküldtem neki és vártam. Föl alá járkáltam a házba. Négy óra telt el azóta, hogy átküldtem, de még semmi válasz nem jött. Végre megszólalt a telefon. Felkaptam.
- Mégis mi tartott ennyi ideig?
- Hátrébb az agarakkal, áruló.
- Tudtam, hogy ez lesz. – Sóhajtottam lemondóan. – Azért remélem szóba, állsz még velem.
- Nyugi csak vicceltem. Csúcs, amit levágtál a kapuba. Kezdem azt hinni, hogy mégis csak a vérszerinti húgom vagy. Beszélek is anyáékkal. – Nevetett. – És a meccsen. Ember legyen a talpán, aki megállít. Hova szorult beléd ennyi erő? Szerintem kézilabdával születél. Ügyes vagy. Tehetséges. Ne gondolkodj rajta. Vágj bele.
- Biztos?
- Persze. Itt bólogatnak a többiek is.
- Köszi! Imádlak titeket.
- Mi is téged. Na de alvás kisasszony! Jóéjt.
- Nektek is. – Mondtam és letettem a telefont. Sokat jelentett, hogy ők támogatnak, hogy Iker támogat. Az ő szava nekem többet ér bármi másnál. Ha egy millió ember mondana nemet és csak Iker igent, akkor se gondolkodnék rajta, hogy kinek a véleményére adjak.
Ahogy letettem a telefont kaptam egy smst.
- MONDTAM ÉN HOGY CSODÁLATOS LÁNY VAGY: C.
Az eddigi vigyorom most már levakarhatatlan lett. Jó volt ezt hallani tőle akkor is. Azóta már sokszor eszembe jutott az a jelenet, aminek Iker vetett véget. Azóta is érdekel mi lett, volna, ha nem nyit be, de sajnos ezt már sose tudom meg. Hacsak nem kerülünk egymáshoz újra olyan közel. Az egy varázslatos pillanat volt. Azóta viszont nem találkoztunk. Akarta, hogy menjek velük nyralani, de én akkor nem lettem volna jó társaság. Kritikus napok voltak azok. És tudtam magamról, hogy kétségbeesésembe és csalódottságomba hajlamos vagyok rossz döntéseket hozni, amiket később esetleg megbánnék. Így maradtam, de Iker mellett ő hiányzott a legjobban és már vártam, hogy láthassam.

2 megjegyzés:

  1. Hola! :)

    Hm... Cris a visszafogott hódító! :) Nem tudom róla ezt elképzelni a való életben, de jó ezt olvasni, hogy ilyen aranyosan "teper" egy csaj után:)) Sajnálom, hogy Hanga nem ment el a fiúkkal lazítani, pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy mi történt volna ott:P Na de úgy érzem idővel alakulnak majd szépen a dolgok!
    Hoppácska a Casillas családba rögtön "két sportoló" is lesz ... csodálkoztam volna, ha Iker nem "morog" a kézilabda miatt... jót mosolyogtam rajta :)
    Nagyon tetszett ez a rész is és várom a folytatást! :P

    xoxo, Ni

    VálaszTörlés
  2. Szija!
    Nem szándékozom Crisből kisangyalt csinálni, de most a távolság hátráltató tényező. ;)
    Majd idővel alakul a dolog.
    Igyekszem hozni a következőt minél hamarabb.
    Köszi mindent.
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés