2012. január 16., hétfő

1 - Kézzel - lábbal

Ég veled J. T.

Nem mondhatom, hogy fitt vagyok, de hát ezek a bulik. Lehet rá nemet mondani? Talán. De Ikernek? Kizárt.
A nevem Hanga. Részben magyar számozású vagyok. Ez az, ami biztos. Hogy éltem is e ott, az már egyáltalán nem a spanyol nyelvismeretem miatt. A múltam elveszett. Tíz éves lehettem, amikor a Casillas család rám talált. A spanyol sztráda mentén bolyongtam. A ruhám csupa vér volt és teli voltam kisebb-nagyobb sebekkel. A rendőrség és az orvosok szerint is autó balesetet szenvedtem, amit szerencsésen túléltem. Ugyanis az azokban a napokban történt közúti baleseteknek nem volt túlélője. Iker már az első pillanattól kezdve úgy viselkedett velem mintha a húga lennék. El tudtam képzelni, ahogy nagy boci szemekkel néz a szüleire, és azt kérdezi; "ugye megtarthatom"... Elmosolyodok, hisz ezek életem első emlékei a többi kiesett. Azóta már történt egy pár dolog. A legfontosabb, hogy eltelt tíz év.
Most Finn országba élek. Oda járok főiskolára, és ott van a barátom is, Joona Taivio. A 2010-es VB-n ismertem meg. Egy éve vagyunk együtt. Szerelem volt első látásra és nem volt kérdés, hogy hozzá költözöm. A családom nem volt elragadtatva az ötlettől, de sose szóltak bele a döntéseimbe. Mindig azt mondták, hogy saját hibájából tanul az ember. Kedves bátyám azonban csak egy feltétellel engedett el, hogy amint tudom, mindig hazalátogatok. Ennek pedig örömmel tettem eleget, hisz a barátaim és ők mégis csak itt voltak spanyolba. Ez is egy hasonló pár napos kiruccanás volt, de már hiányzik Joona, ezért ha van még hely egy mai gépre vissza is, utazok. Erre a gondolatra felpörögtem. A repteret hívtam miközben a táskámba pakoltam és örömömre jegy is volt. Foglaltam egyet és elmentem készülődni. Mikor végeztem idejét, láttam Ikert is felébreszteni.
- Iker! - hajolok fölé.
- Hanga! - nyögi fájdalmasan. - Hajnalok-hajnalán?
- Aha, szerinted. Én a helyedben összekapnám magam csapatkapitány, mert lecsúszol az edzésről. - Erre persze egyből kipattan a szeme.
- Lehet nevet, változtatok. Ha úgy hívnának, hogy labda többet figyelnél rám.
- Nem, akkor folyamatosan kergetnélek és rugdosnálak.
- Vagy eltaszítanál magadtól, de ha lehetőséged van rá magadhoz, szorítanál és el, se engednél, míg veszélybe vagyok. - Vigyorgok. Elvégre ő egy kapus.
- Na jó nekem az ilyen eszmecserékhez még korán van. - Rázza meg a fejét. - Kijössz edzésre?
- Nem hiszem, igazából szeretnélek megkérni, hogy vigyél ki a reptérre. - Mondom félve.
- Mi? Miért? Nem csak holnap mész?
- Úgy volt, de ma megyek, és mielőtt kiakadnál két hét múlva, megint jövök. - Gondoltam, mentem, ami menthető. Bosszúsan fújtat egyet, de nem szól semmit. Utálja, hogy nem vagyok itt.
- Mikor indulunk? - Kérdezi.
- Edzés előtt, ha elviszel a reptérre nekem jó.
- Oké, akkor összeszedem magam. - Áll fel és eltűnik a fürdőbe.
Időben el tudtunk indulni, ami csoda volt, mert inkább hasonlított egy csigára, mint egy jó reflexekkel ellátott kapusra.
- Vigyázz magadra. - A szokásos szöveg.
- Te is. Puszilom a többieket. - Zárom rövidre a búcsúzást. Nem vagyok benne valami jó és nem is évekre, megyek el.
- Oké átadom. Siess vissza.
- Sietek. - Nyomok puszit az arcára és kiugrok a kocsiból még mielőtt a rend szemfüles őrei, megbüntetnék miattam. Intettem és bementem a hatalmas monstrumba. Becsekkolok és várom, hogy a gépre szállhassak. Nem szóltam Joonanak, hogy megyek. Úgy döntöttem meglepem. Az út nem volt túl hosszú. Taxiba ültem és bemondtam a címét. Nem közös a ház, csak az övé, de hallani se akart arról, hogy esetleg béreljek, vagy vegyek egyet. A kocsija a felhajtón állt, ami azt jelentette, hogy bulizni volt. Ilyenkor nem képes beállni a garázsba. Jobban is teszi. Kifizetem a fuvart és a kulcsomat, előkotorva bemegyek a sötét házba. Csinálok némi fényt és nyugtázom, hogy nem itt afteroztak. Halkan indulok el a lépcsőn felfelé, pedig szívesebben rohannék. Viszont akkor hol marad a meglepetés? Benyitok a szobába, de bár ne tettem volna. A látvány lesokkol. Joonan egy szőke, finn, picsa lovagol. A döbbenettől először reagálni se tudok ellenben a pasimmal, aki amint meglát, lelöki magáról a lányt.
- Hanga, kicsim, ez - ez... - Áll neki makogni.
- Ez? Ez nem az, aminek látszik? Ezt akartad mondani? Nem látok se, stábot se kamerát, hogy esetleg reklám felvétel lenne. - Kezdek ideges lenni. A csajra nézek. - Van két perced, hogy eltakarodj innen.
- Te nem dobhatsz ki innen. - Emeli fel a sipákolós hangját, mire elborul az agyam. Egyébként nyugodt természet vagyok, viszont most nem tudok gondolkodni. A fájdalom és a megaláztatás rám telepedik, akár a köd és fojtogat. Nincs egy tiszta gondolatom. Csak a miért lebeg a szemem előtt. Csalódottságom mellé hamar párosul a harag, ami nem túl jó összeállítás.
- TAKARODJ MÁR RIBANC! - Kiáltok rá dühösen, és már nem mer ellenkezni. Összekapja a cuccait és elviharzik mellettem.
- Tehát ez a program? - Hangom szinte suttogás, de a csalódottság és a szomorúság tisztán kihallatszik belőle. - Kiteszem a lábam és te ilyen ribancokat, hozol az ágyunkba? - Feláll és odajön hozzám. Meg akar ölelni de, én ellököm.
- Ne érj hozzám. - Mondom komolyan és kiráz a hideg, de ez már nem az a jól eső érzés. Ez nem melegít fel. Inkább azt érzem, hogy kihűlök belülről.
- JÓ! - Hátrál egy lépést. Látszik rajta, hogy fogalma sincs, mit mondjon, vagy mit tegyen. Egyáltalán mit lehetne ilyenkor mondani? - Különben meg mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz? - Hát ez nem volt valami jó kezdés az idegi állapotomat figyelembe véve.
- Bocs, hogy hazajövök, mert hiányzik a párom, akinek látszólag az égvilágon semmit nem jelentek. - Vágom hozzá flegmán, amin felhúzza magát.
- BIZTOS TE IS JÓL ELVOLTÁL A SPANYOL VÁLOGATOTTAL! NE JÁTSZD AZ ÁRTATLANT! - Ó tehát kiabálunk, az nekem is megy. Ezek után meg miért fogjam vissza magam?
- ÉN NEM FEKÜDTEM BE SENKI ÁGYÁBA!
- ÉS EZT EL IS HIGGYEM MI?!
- AZT HISZEL, AMIT AKARSZ! Pláne ezek után. - Veszem halkabbra, mert a jelenet újra és újra lejátszódik előttem. Érzem, hogy lassan lehull a lepel és megtörök, viszont nem akarom, hogy akkor itt legyen.
- Hanga! Kérlek! Sajnálom, bocsáss meg... - Kér, de én csak percekig állok a gondolataimba merülve.
- Nem tudom azt mondani, hogy nincs semmi baj. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e ezt mondani.
- De nekem nem jelentett semmit. Téged szeretlek. - Lép közelebb, mire én hátrálok. Lemondóan sóhajt. Hogy tud ilyeneket mondani? - Nagyon elrontottam igaz? - Kérdezi, és most először látom a szemébe a kétségbeesést, a félelmet, a megbánást. Én még magamba sem merem kimondani, azt, amit ő már tud.
- Elmennél? - Kérem, de nem nézek rá.
- Sajnálom, hidd el. Nagy hibát követtem el, de szeretlek. Mindennél jobban. - Mondja, majd elindul. A falat bámulom mozdulatlanul és egész addig semmit, nem teszek míg nem hallom a motor zaját és távolodó kocsi hangját. Akkor viszont a lábaim felmondják a szolgálatot, és én sírva roskadok le a fal mellé. Csak ennyi? Ennyin múlik az egész. És ha nem jövök haza? Ezt nem tudom meg? Kitudja hányszor vert már át. A bizalom szertefoszlott akár egy felhő, amit a szél szaggat szét. A szívem darabokba és fogalmam sincs, mit tegyek. Csak Joona miatt voltam itt, de ezek után nem kérdés a maradásom. Nincs miért. Felugrok és előszedve a bőröndjeimet, elkezdek pakolni. A személyes tárgyaimat dobozba teszem. Többször elkap a sírógörcs, de igyekeztem összeszedni magam. Nem akarok itt lenni, mikor visszaér. Bepakolok a BMW-be és kijárok a garázsból. Visszamegyek a házba, és utoljára körülnézek. Nem tudom mit vártam, de fájdalmat kaptam. Az utolsó szerelmes üzenetváltásunk még ott volt a hűtő ajtaján. Vajon szeretett egyáltalán? Közös képek a nappali falán, amikre nekem nincs szükségem már. Egy pillanat. Csak ennyi kell, hogy az életed megváltozzon. Előkotrok egy tollat és egy papírt, nem megyek el szó nélkül.

Joona
Nem tudok itt maradni. Egyszerűen nem megy.
Remélem megérted. Időre van szükségem. Szeretném
elfelejteni, ami volt. Nem csak a ma történteket,
hanem mindent. Nem akarom, hogy az életem
része legyél. Ne is keress. Ég veled.
H.

Bezártam az ajtót és a kulcsot elválasztva a többitől visszadobtam a levélbedobón. A GPS-be beírtam a már jól ismert madridi címet. Majdnem két nap lenne egy huzamba. Persze azt baleset nélkül nem úsznám meg. Szerettem vezetni. Olyankor kikapcsolt az agyam. Nem gondolkodtam. Egyszerűen csak figyeltem az utat. Vannak, akik szerint ez lehetetlen, de a vezetés engem képessé tesz erre. A motor már járt. Finn országban nyáron sincs valami meleg, és ez is egy hűvösebb nap. A fűtés ment és én egy nagy levegővétellel engedem ki a kéziféket, hogy ott folytassam az életem ahol egy éve, abbahagytam.
Szürkület van. A legrosszabb napszak. A szemem nem nagyon díjazza ezeket, a fényviszonyokat. Mintha egy fátyol lenne előttem. Olyan dolgokat nem veszek észre, amiket más esetben messziről kiszúrok.
Alig háromnegyed óra alatt elérem a partokat, és még felszállok az utolsó kompra, ami átvisz Svédországba. Az út elég sokáig tart. Reggel még nem gondoltam volna, hogy egy előre hozott utazás elindít egy lavinát. Szerettem Joonat talán még most is, de tudom, hogy ezek után képtelen lennék megbízni benne. A bizalom annyira törékeny és mégis azt játsszák el az emberek először. Én azt hittem boldogok vagyunk, hogy ahogy nekem se úgy neki sincs szüksége másra. Tévedtem. Én nem voltam elég neki. Vajon hol rontottam el? Otthagytam érte mindent, rendes barátnő voltam. Úgy érzem mindent megtettem, hogy működjön és most, mégis itt állok egy komp fedélzetén egyedül. Bámulva a végtelen mélységet és hazafelé tartok.
- Haza. - Suttogom, és melegség tölti el a darabokban heverő szívem. Hisz olyan helyre megyek, ahol szeretnek. Ez mosolyt csalt az arcomra és elhatározásra késztet. Nem nézek hátra, csak előre. Alendbe át kellett szállnom egy másik kompra, hogy elérjem a svéd partokat. Az utolsó csatlakozás volt az is. Pár óra ringatózás után végre kikötöttünk. Alig hittem el, hogy végre szilárd talaj lesz a talpam alatt. Már majdnem világosodott. A jobbak a kompon kabint foglaltak. Engem viszont túlságosan lekötöttek a saját gondolataim. Miután kikeveredtem a kikötőből úgy döntöttem, inkább keresek valami szállást és alszok egyet. Nem pihentem valami sokat az elmúlt két napban. Egy kis motelba szálltam meg. Miután lemostam magamról a tegnapi napot, igyekeztem a fejemet is kiüríteni. Hétfő reggel van. Nincs is ennél csodásabb. Magamra tekertem a törölközőt és úgy bújtam ágyba. Nem volt erőm felöltözni.
Átaludtam az egész napot. Este nyolckor keltem. Felvettem egy tiszta ruhát s kijelentkeztem a szállásról. Az épület mellett csak egy benzinkút volt. Tankolás után oda mentem be valami ennivalóért. Utálom a műkaját. Mégis hogy a fenébe áll el a főtt tojás egy hétig a dobozos szendvicsbe. Ez abszurd és undorító. Maradtam a salátánál, de az sem volt valami bizalomgerjesztő. Valamit csak ennem kell. Miután nagy fintorogva meg bírtam enni a salátám felét újra birtokba vettem az utakat. Dánia volt a célom, és az autópályák éjszakai viszontagságainak hála sikerült is eljutnom Helsinborgig ahol is ismét rám hajnalodott így keresve egy újabb szállást szinte hasonlóan átaludtam az egész napot. Este kerestem egy rendes éttermet, de a szemem nagyobb volt, mint a szám és nem tudtam enni. Csak vizuálisan kívántam a kaját. A szívemmel együtt a gyomrom se volt rendben. Vajon mit tehetett mikor rájött, hogy leléptem? Rosszul esett neki? Minden bizonnyal, de miért is érdekel ez engem? Talán nekem könnyebb? Nem, határozottan nem.
Tovább haladva a dán partoknál újra kompra szálltam, hogy elérjem Németországot. Ez a hajóút nem volt olyan hosszú így még az éjszaka elértem Belgiumot és reggelre már Franciaországba voltam. Ismerd meg Európát utazó sebességgel. Nincs se időm, se kedvem nézelődni. Minél előbb Madridban akartam lenni. A francia autópályák dugig vannak traffipax, úgyhogy nem fogok tudni sietni. Így viszont jó, ha csütörtök délelőtt valamikor hazaérek. Egy újabb út menti szállodában vettem ki szobát. Kezdtem megkedvelni ezeket, a helyeket. Senki nem zavar és senki nem kérdez semmit. Igazából tudomást se vesznek rólam. Amit most mindennél többre értékelek. Későn keltem egyre fáradtabb voltam és sokszor meg kellett állnom. Nem kockáztattam inkább aludtam egy kicsit az autóba, miután átléptem a spanyol határt valamikor éjfél után. A kis alvásból az lett, hogy délelőtt tizenegy körül keltem. Egy benzinkút mosdójában mosakodtam meg és öltöztem át, majd elindultam, hogy megtegyem a fennmaradó távot. A GPS szerint az még öt óra. Csak ugye bár az a szerkezet nem veszi figyelembe a dugókat. Az autópályán baleset történt és vagy négy órát álltunk ott. Se, előre se hátra. Én a motorháztetőn ültem, és csak néztem ki a fejemből. Mikor láttam, hogy lassan megindul a sor.
Este nyolckor kanyarodtam be az utcánkba. Iker háza előtt egy autószalonnyi kocsi sorakozott. Én is leparkoltam, majd elindultam befelé. Benyitva csak a beszélgetést hallottam, ami a nappaliból jött, amit követett a konyha. A hangok irányába, jobbra indultam. Majd a boltív alatt megálltam. Nem vettek észre.
- Buli van, engem meg kihagytok? - Hívom fel magamra a figyelmet, mire mindenki ledermed, és lassan fordulnak felém. Tekintetük szinte rémít. Látok megkönnyebbülést, hitetlenséget, féltést és dühöt. Igen dühöt. A legnagyobbat Iker szemébe, aki egy szempillantás alatt előttem terem és a falhoz nyom. Fel se tudom fogni, mi történik. A karom fáj, ahogy szorítja, de nem szólok.
- MOND TE TELJESEN NORMÁLIS VAGY? TUDOD HOGY AGGÓDTAM? EL TUDOD KÉPZELNI MIN MENTEM ÁT? HOL A KURVA TELEFONOD? - Üvöltött és közben a pulóverem kenguruzsebében turkált a mobilom után. A fejemet elfordítom és szorosan hunyom le szemem. Félek. Sose láttam még őt ilyennek. Mikor tudatosul benne, hogy ki van kapcsolva teljes erővel vágja falhoz. Összerezzenek. Nem merek ránézi se a többiekre, akik az óta is döbbent csendben álltak vagy épp ültek. Senki nem tett semmit. Azt hiszem ezzel a bátyám egy eddig ismeretlen oldalát látták ők is. - Tűnj el a szemem elől. - Mondja most már halkabban és elhátrált tőlem. Nem tudok megmozdulni. Lefagytam. - Jó, ha te nem akkor majd én. - Mondja idegesen és felkapva kocsi kulcsot, kirohan az ajtón.
- IKEEEER! - Kiáltok utána, és végre elindul a lábam is, de két erős kar megtart, és szorosan öleli magához akkor már zokogástól remegő testem.
- Hagyd őt most. - Mondja, és még szorosabban ölel. Fejemet a mellkasára döntöm és belekapaszkodok. Szükségem van rá. Az ölelésére, arra, hogy megnyugtasson közelségével, hogy érezzem az illatát. Iker haragudott rám, csalódott bennem és ez sokkal jobban fájt, mint amit Joona művelt. Utáltam magam és féltettem a testvéremet. Nagyon feldúlt volt és mégis kocsiba ült. Ha valami történik vele én, abba belehalok. Erre a gondolatra szinte hisztérikus zokogásba törtem ki. Szabadulni próbáltam az ölelő karok közül, de az nem engedett. Hiába vergődtem percekig.
- Segítsünk haver? - Kérdezi valaki.
- Nem kell. Menjetek el. Keressétek meg Ikert. - Mondja a karok tulajdonosa, és mikor meghallom Iker nevét újult erővel tőr rám a pánik, hogy a saját hülyeségem miatt bármi történhet vele.
Körülöttem csend lesz, nem tudom menyi idő telik el, de a hüppögésemen kívül csak az ő szívének erős dobogását hallom. A hajamat simogatja, és még mindig úgy ölel, hogy úgy érzem, soha nem akar elengedni. Nem merek ránézni. Így csak veszek egy mély levegőt, amit még mindig remegve fújok ki. Egyenletes szív verését hallgatva lassan elnyom az álom. Az édes tudatlanság az, amire most szükségem van és megadva neki magam, elalszom.

 Joona Taivio
Hanga kocsija

1 megjegyzés:

  1. Csak egyéni kölcsönt és egy Pedro Jerome úr és az ő hitelszervezetének jogosult kölcsönét kértem 3% -os kamatlábbal. A jövő hónapban megkezdem a kölcsön -visszafizetést Pedro Jerome a pedroloanss@gmail.com címen az egyéni vagy jogosult hitelekhez, amelyek egyszerű kölcsön -visszafizetéssel rendelkeznek, mint az enyém.

    VálaszTörlés